Rohan az idő

Csodálkozom, visszanéztem, hogy mióta nem blogolok és ledöbbent, hogy mennyire rohan az idő.
Szinte minden nap van happy thought a fejemben.
Csak sosem írom le őket.

A legutolsó írásom, "gyökerek"...
És mennyi minden történt azóta.

Anya lettem :)

 

Sütök.

Remélhetőleg írok majd :)

 

gyökerek

Már megint hosszú a történet, nincs mit tenni, megpróbálom leírni...

Ma váratlan szabadnapot kaptam, már indultam volna dolgozni, amikor csörgött a telefon. A managerem volt, azt mondta, hogy ne menjek, mert ma még a fű sem nő.
Érdekes hasonlat, mert a fű az nő. Végre igazi nyár van, nem angliai, hanem olyan magyar ízű, meleg nyár. És a kertben minden növekszik, persze a gondos locsolás is közre játszik.
Van munka rendesen.
Sosem szerettem kertészkedni, pont azért mert az melós, munka, munka és munka.
De akkor mitől élvezetes? Hát nekem valahogy a nyugágy és egy remek könyv sokkal inkább kikapcsolódás és pihenés, mint a kertészkedés.
Vagyis ezt gondoltam eddig.
Mostanában viszont valami furcsa vonzalmam van a kert iránt, vágyom rá, hogy szépítgessem, hogy kihúzzam a gazat, hogy meglocsoljam a virágokat. Szorgalmasan hordom ki kanna számra a vizet.
Várom az új hajtásokat, bimbókat. Órákat, sőt napokat töltök el a kertben.
Amikor ide költöztünk, az új házba (mert új házban lakunk ám!!, de ezt majd később), akkor mindig azon törtem a fejem, hogy hogyan rendezkedjünk el, hogyan csinosítsam az új otthonunkat.
Nagyon dühös voltam a Zsoltira, mert ő meg nem is foglalkozott a házzal, csak a kert, az izgatta. Teraszt épített, miközben nekem konyhaszekrényre volt szükségem és a cuccaink dobozokban voltak...
Ma már megértem őt, mert én sem tudok a lakásban tenni venni, amikor kint meg nő a fű és nyílnak a virágok.
Szóval ma is a kertben kapirgáltam egész nap. Sok a tenni való. Rengeteg gyomnövény van.
Épp a gyökereket próbáltam kitépni a földből, miközben azon gondolkodtam, hogy ezek a hitvány gyomok milyen sikeresek az életben.
És ott volt a képlet a földben, olyan szép és erős gyökerek, szerteágazóak és mélyre nyúlóak, mindig képesek új hajtást hozni.
És akkor eszembe jutottak az én gyökereim is, meg a vágyam arra, hogy én is új hajtást hozzak.
Jártam egy látónál, és ha nem is szó szerint azt mondta, hogy a gyökereimben keressem a válaszokat, de valahogy az volt a lényeg, hogy figyeljek a gyökerekre, mert azok kellenek, a nélkül nincs élet, nem lehet őket elvágni, elfelejteni, megtagadni.
El kell fogadnom a családomat, de legfőképp az édesanyámat.
Igen, nagyon szeretem az anyut, de mégsem úgy ahogy kell, nem jól csinálom.
Ismerem az anyut, épp ezért kritikus is vagyok vele. Nem szabad. Ahogy a látó mondta, ő volt számomra a legcsodálatosabb anya. Pontosan annyira szeretett, ahogy képes volt szeretni. Nagyon.
Helyet kell csinálnom a szívemben számára. Ez most a legnagyobb feladatom.
Elfogadni őt, mint a legjobb anyát, mert ő az volt, számomra a legjobb.
A kertészkedés jó alkalom arra, hogy magam legyek és még többet gondolkodjak magamról, az életemről.
A fájdalmaimról.
Mitől leszünk sikeresek, merünk e a gyökereinkből táplálkozni, elfogadni őket, mert az a miénk, onnan kaptuk az életet...
Jót tett velem a látóm, és nem csak a kertészkedést szerettette meg velem, hanem válaszokat adott és reményt meg esélyt.
Nem tudtam mi fog történni velem, ha találkozom egy látóval, hisz sosem jártam ilyen helyen.
Mi vezérelt? külső megerősítést akartam, támogatást, valakitől aki nem is ismer.
És akkor jött a döbbenet, ez a nő lehet hogy nem ismer engem, de mindenkinél jobban lát engem, az egész életem, tudja, hogy ki vagyok.
Egy mély beszélgetés,, ami rólam fog szólni... ennyit mondott, majd belekezdett a mondandójába. Megnézte a jegyzeteit, mert már előre jegyzetelt. Leírta a főbb dolgokat. És nem csak leírta, de vissza is mondta azokat. És bár én is tudtam sok mindent, mégis vak voltam, hogy észrevegyem. De ő nem kertelt, elmondta. Nem rámolvasott, nem kioktatott, hanem gyengéden és kedvesen elmondta az életem, úgy ahogy az valóban zajlik, de mégis másképp, egy idegen, azaz egy kívülálló szemével.
Rettentő jól esett és egyben nagyon meglepett.
És felrázott.
És megrázott.
És megvigasztalt.
Igen, azt hiszem mondhatom, hogy felnyitotta a szemem.
És megkaptam a választ amiért oda mentem. Sőt sokkal több választ kaptam, mint amiért odamentem.
Lesz kisbabám.
Hét hete vesztettem el a második magzatom. Nem volt jó helyen, a petevezetékemben tapadt meg. El kellett mennie, mert nem volt jó helyen. Mégis kevésbé éreztem drasztikusnak, mint a vetélést ami korábban volt.
Talán edzettebb már a lelkem. Könnyebben veszem a veszteségeket, meg amúgy sem hittem el, hogy igaz. Csak ámultam, amikor megtudtam, hogy terhes vagyok, nem mertem elhinni, hogy újra megtörténik velem ez a csoda, hogy gyermeket várok.
Aztán persze ahogy jött, mint egy könnyű nyári zápor, úgy tovább is állt, lehűtve a forró levegőt, elmosva az álmokat.
De amikor a kertem locsolom, akkor úgy gondolom, hogy van értelme a nyári záporoknak, kell hogy néha elűzze a forróságot, kell, hogy elverje a port, kell, hogy  legyen miből táplálni az új álmokat.
Egyszer majd a sok munka megtérül és kivirágzik a kertem. Kiülünk a teraszra én és Zsoltikám, nézzük a kedves méhek döngicsélő táncát, és a szívemben ott lesz az anyukám, hogy velem együtt várja a lassan beérő termést.

menni, menni menni

Már egy ideje nagyon szeretnék elköltözni.
És most végre megtesszük.
Hirtelen jött az egész, a Zsolti meglátott egy hirdetést, vagyis csak egy képet a hirdetésből. Egy elvadult kertet. És a kert látványa megragadta, nem mintha olyan szép lenne, nem egy vadregényes, romantikus kert.
Hanem egy elhanyagolt hátsó kert, amit sok munkával széppé lehet varázsolni.
Szóval ott volt a fotó a kertről, és ezért elolvasta a hirdetést.
Ami elég jó áron kínált egy stúdió lakást, közvetlen kijárattal a kertre.
És még egy nagy előnye van az áron kívül, hogy igaz stúdió, de a konyha mégis külön van.
Vagyis lehet eszméletlenül pirítani a hagymát, úgy hogy ne legyen mindenünk hagymaszagú.
Bementem az ügynökségbe és egyeztettem időpontot, hogy megnézzük.
Persze ZSolti nem tudott velem jönni, egyedül mentem. És egyedül estem szerelembe.
Tágas és világos. Fa padlóval, nagy eltolható ajtóval a kert felé.
Az első érzésem az volt, amikor beléptünk, hogy ez jó lesz, hogy itt boldogok leszünk. És, hogy én ezt már láttam. És tudtam is, hogy hol. Abban a képben, ott a fejemben, amin a kisbabámmal táncolok. Pont a nagy eltolható ajtó előtt, és lágyan esik az arcunkra a fény, és csukva a kis szeme, de mosolyog, ahogy ringatózunk együtt.

És én tudtam, hogy le kell foglalózni. Így is tettem :)
Azaz ma kivettem egy lakást, a Zsolti nélkül. Akitől azt kértem, hogy bízzon bennem és jó lesz.

Már rég kinőttük ezt a szobát, ahol most lakunk, és már a kapcsolatunk is réges-rég túl van azon, hogy másokkal éljünk együtt.
És ami igazán bosszantott az elmúlt időszakban, hogy Mr "Tapintatos" Péter lakótársunk soha senkire nincs tekintettel. Minden megnyilvánulása irritál.
Vagyis nagyon megérett rá az idő, hogy menjünk.
És mi megyünk is, jövő hét szerdán.

Szegény Nipánk kicsit megborult, szerinte 4 hét felmondási idő szükséges. És én tényleg sajnálom, hogy csak így lefarolunk, de nem fogunk májusra semmit sem fizetni.
Most adtam fel egy apró hirdetést, hogy szoba kiadó. Remélem hamar kiadja.
És amit melegen és erősen javasolni fogok neki, hogy kérjen több pénzt a Petitől.
Mert ő nevetségesen keveset fizet. És ez nem a rossz indulat részemről, hanem a realitás a szoba árakkal kapcsolatban. Meg én szeretem a Nipát, hát miért ne legyen neki jó? :)

Boldog vagyok, hogy végre elérkeztünk erre a pontra!
Saját lakás!
Jaj de jó!!!!

Kapcsok

Március 25. Tavasz. Hó. Jég. Dermesztően hideg szél.

Számomra a tavasz egyenlő a virágillattal, madárdallal, kipattanó rügyekkel, meleg napsütéssel.
De ez csak az idillikus álomkép. Ma is tavasz van, csak ebben a keményre fagyott városban  nincs semmi jele a tavasznak. Nincsenek virágok, nincsenek madarak, nincsenek mosolyok és nincs meleg.
Nem tudom milyen gonosz erők munkálkodnak, ki piszkált bele a gépezetbe, de valahogy megtébolyultak a dolgok körülöttem.
Vajon tudok-e tavaszt csalni ebbe a világba, ha rügyeket fakasztok a lelkemben, és meleg tüzet csiholok, napfényt mosolygok és virágokat álmodok?

Simple Truths Store - Healthy desserts from Anita

Amit most csinálok:
Minden figyelmem igyekszem a sütikre fordítani, ez a legjobb amit most szerintem tehetek.
Örömmel tölt el a torta készítés és úgy gondolom, hogy hasznos is. Mivel az az álmom, hogy egy nap ebből élek majd meg. Vagyis minden egyes torta egy lépcső a tapasztalat szerzés, a fejlődés útján.
Remélem, hogy hamarosan sok más ember is örömét leli majd a tortáimban, én már nagyon várom, hogy a leendő vevőimnek készíthessem őket. Amit már most tudok, hogy nagyon nagy szeretettel fogom ezt a munkát végezni.

ébredések osztálya

Hol voltam, miért nem írtam?
Most nem a megszokott, "elfoglalt voltam" válasz következik.

Tegnap a kórházban voltam, az ébredések osztályán. Nem először jártam ott. Egy hete is ott voltam, akkor az öt hete szunnyadó, édes remény ébredt bennem. A remény és a boldogság ébredt meg bennünk és én maradtam az álmaimban, amik kitöltötték minden percemet.
Ugyan abban a vizsgálóban voltam tegnap, ahol egy hete először láttam az ultrahang monitorán a kicsikénk szívverését.
Zsolti is mellettem volt, boldogan markolta a kezem, mosolygó szemekkel néztük egymást és a monitoron a babszem méretű gyermekünket.
Tegnap is mellettem volt, kétségbeesetten markoltam a kezét és ijedten néztük egymást és a monitor homogén szürke képét, ami mutatta a semmit, az üres méhemet. Tudtuk, hogy mi vár ránk abban a vizsgálóban, tudtuk már akkor is amikor a kórház felé hajtottunk.
Mégis fájdalmas volt az ébredés, mintha az öt hét álom után először nyitnám ki a szemem és a bántó napsugár kínozna. Szúr a vakítóan éles fény és képtelen vagyok szembenézni a világgal és annak valóságos képével.
Még napfelkelte előtt is felébredtem, éjjel többször is, arra, hogy görcs és fájdalom van a hasamban. Pont ott ahol eddig a kisbabámat hordtam. Hiába tölti ki vér és göcsök és szúró érzések a méhemet, mégis olyan üresnek érzem magam.
Öt hete minden reggel azzal a gondolattal ébredtem, hogy ott van egy csöpp élet a pocimban, boldog voltam. És jött az első ébredés, amikor ki kell nyitni a szemem, fizikai fájdalommal jár a szemembe hasító fény és az általa megvilágosított valóság, meg itt vannak a gondolatok is a fejemben annak ellenére, hogy próbálom elhessegetni őket és nem gondolni semmire, de a fájdalom a hasamban mindig emlékeztet és visszarántott a jelenembe, a lármás gondolataim közé.
Nem akarom tudni, hogy miért történt így, nem akarom érteni, nem akarom az ész érveket, amik azzal vigasztalnak, hogy jobb ez mint kihordani egy életképtelen gyermeket, nem akarok semmit, csak belezuhanni Zsolti karjaiba és álmodni tovább a mesét, amit már hetek óta álmodom és semmi köze nincs ehhez az undorító valósághoz, és nincs benne vér és nincs benne semmi fájó.
Két nappal korábban még minden rendben volt vele, vert a szíve, büszke szülőjelöltek voltunk, ma meg meghasad a szívünk és nyomorúságos alakok vagyunk szürke arccal és piros szemekkel.
Nem tudom hol voltak az angyalok? Nem tudom mire gondolt a jó Isten, amikor anyák dobják kukákba az újszülötteket, mi meg annyira hálásak voltunk, hogy ez a csöpp kis lélek minket választott, vártuk akkora  izgalommal mint még semmit eddig az életünkben.
Tegnap is vártam a kórházban, csak most a doktorra, ott az ébredések osztályán. Egy rab is volt ott, két börtönőr vigyázott rá, akikkel beszélgetett és teljesen kiakadt, hogy az őrök sosem próbáltak még ki drogokat, nekik mutogatta az ultrahang képet a gyerekéről, egészséges gyereket vár. Egy igazi, ostoba és igénytelen nő, ronda volt és botrányosan viselkedett, hamarosan a börtönben megszüli a gyermekét, talán sosem lesz apja a gyereknek, sosem fogja tudni mi az az otthon, vagy mit jelent becsületesnek lenni.., de meg fog születni...
Most nem tudok szeretni, sem Istent, sem magam, nem szeretem a világot és utálom a testem és utálom a tegnapot, a mai napot és a holnapot is, utálom a telesírt zsebkendőket az ágyam mellett, a vánszorgó perceket, az álmatlanságot, a sírógörcsöket, a hasi görcsöket, a piros vért, az alvadt vért, a sóhajokat, az együttérzést és a meg nem értést, mindentől iszonyodom, minden túl valóságos és én nem akarom a valóságot.
Az élet egy kegyetlen játék, hatalmas ajándékokat kapsz, aztán meg hatalmas pofonokat.
Velünk is ez történt. Annyira boldogok voltunk, azt terveztem, hogy az én gyerekem boldogan nő majd fel, sosem lát engem részegen, nem hall hangos vitákat a szülei között, nem látja a törött tányérokat. Azt terveztem, hogy mesére alszik el, apa fürdeti meg, anya dúdol neki miközben ringatja, együtt eszünk majd az asztalnál, megbeszélünk mindent, játszunk, táncolunk és nevetünk, télen szánkózunk, jégcsapot törünk az ereszaljról, meglessük a madáretető vendégeit, tavasszal a rügyekre várunk az ágak végén, hallgatjuk a cinkék énekét: nyitni kék, nyitni kék, várjuk az Afrikából hazatérő fecskéket, a réten a pillangókat kergetünk, nyáron bringázunk és lubickolunk a strandon, meg fára mászunk, cseresznyét akasztunk a fülünkre, tábortűznél énekelünk, elbújunk a szekrényben vagy a függöny mögött, magasba rúgjuk a labdát, ősszel terméseket gyűjtünk, gesztenyéből bábút készítünk, makk tetővel hangosan füttyentünk, perselybe érméket dobunk, tó vizébe kacsakövet, ha fúj a szél sárkányt eregetünk, esőben várjuk a szivárványt,, . és még annyi, de annyi mindent ami mosolyt csal az arcunkra vagy akár hangos kacajt ébreszt...


Tudom, hogy lehet még gyerekem,
egy másik,
és ezt mind megtehetem majd vele, de én még ezt a Gyereket szeretem, és ezért a gyerekért vérzik a szívem.
Végtelenül tudnám írni még a sorokat, de mind hiába, ez a gyerek meghalt, nincs többé, nem lesz, nem fog nevetni vagy sírni, nem lehetek rá büszke és nem okoz majd csalódást, nem kell megdicsérni, nem kell megszidalmazni, nem lesznek vágyai, álmai, gondja, félelmei, kedvenc színe vagy étele, nem lesz selymes, csókolni való bőre, nem lesz finom illata, nem lesz sajgó foga, tejkiütése, álmatlan éjszakája, jó kedve vagy rossz napja, egyszerűen Ő nem lesz...
Nincs tovább... hiába minden reményem, hiába minden álmom és tervem, csak egy fájdalommal és vérrel kitöltött űr maradt utána.
És nekünk marad az ébredés, menni kell tovább, kútba dobni mindent, reményteli, szép álmokat és terveket. Leküzdeni sírást és bánatot, elfogadni a valóságot és feledni az érzéseket, várni az idő gyógyító múlását. Mert ebben a zord világban minden a múlásról szól, elmúlik a mai nap, elmúlik az idő, a szerelem és a remény és egyszer a bánat is, elmúlnak az ünnepek és elmúlnak a rossz napok, elmúlik a gyerekkor, a nyár aztán a tél is, elmúlik szépen minden, és amíg csak az életünk el nem múlik, nekünk lépni kell tovább, úgy hogy közben azt érzem levágták a lábaimat, és hogy nincsen hely ahová léphetnék, csak a fekete sár.

Ég veled édes kicsi álom.

álmot szövök, sütit sütok

Megállíthatatlanul haladok a célom felé! Tudom ez most elég nagyképűen hangzik, de így érzem és úgy tűnik, hogy így is van!
Kitartóan próbálgatom a recepteket, készítem a finom és egészséges édességeimet és ami a legjobb, hogy aki kóstolta, az eddig szerette.
Tegnap Nipa azt mondta, hogy biztos benne, hogy nagyon jó üzletet lehet majd ebből csinálni. Ő teljesen el volt ájulva a mini cupcake-jeimtől. Én is szeretem őket, de a lelki szemeim előtt már látom a profi termékeket.
Sajnos ahhoz még meg kell várnom, hogy megérkezzen pár eszköz. Nem vagyok türelmes.
Zsolti vett nekem az eBayen habzsákokat és kinyomó csöveket hozzá, reméltem, hogy ma már itt lesz, de sajnos még nem jött meg. Holnap tuti kézhez vehetem a kincseket, hogy még szuperebb, szebb, mutatósabb díszítés kerülhessen a süteményeimre.
A mostaniak a lehető legegyszerűbb módon lettek feldíszítve, a kicsi zsák végét lecsíptem és kinyomtam a krémet a tetejére. De még rengeteg ötletem van, a gyümölccsel és csokival dekorálás izgatja a fantáziámat a legjobban.

Nem tudok mit tenni, most csak ez jár a fejemben.
Hazafelé is azt terveztem, hogy macaroont sütök, meg csoki díszítéseket készítek. De sajnos a konyhában többen voltunk a kelleténél :(, Peti épp főzött és igaz süthettem volna, de nem volt így kedvem.
Tényleg az lenne a legjobb, ha lenne egy saját konyhám, ahol csak én vagyok az úr! Istenem de élvezném! De azt gondolom, az is eljön hamarosan! Annyi reménnyel és tervvel teli a szívem :))