Kihívás és ajándék

Nagyon izgatott vagyok! 

Nagyon!

Miért?

Mert Indiába utazom!

Na nem utazgatok, csoporttal megyek. Hát persze, hogy Baraka. Mi más? :)
Teli vagyok izgalommal, félelemmel és örömmel. Egy szép kis könyvlista pihen az asztalomon. Könyvek több száz oldallal, mind csupa-csupa India.
Azt gondolom, hogy nem kis feladatot kaptam/vállaltam be, de nem kis lehetőség, ajándék ez!
India! Már kimondani is varázslatos! Sokszor fantáziáltam Indiáról, próbáltam elképzelni az illatokat (amiről kiderült, hogy inkább szagok azok mintsem illatok), a párás nehéz levegőt, azt a nyüzsgést, azt a kábító varázslatot...
És most kevesebb mint egy hónap múlva nem csak elképzelem, de megtapasztalom mindezt. Belélegzem majd a levegőjét, a bűzével együtt, a bőrömön érzem majd a párásságot és a meleget, valóságként vesz majd körül az indiai varázslat. Nagyon boldog vagyok, hogy mehetek! És most a lehető legnagyobb lendülettel ugrok fejest a felkészülésbe, hogy a lehető legtöbbet adhassam leendő utasaimnak!

HANGSZERelem

Gyerekkorom óta nagy csodálattal néztem azt az embert aki meg tudott szólaltatni egy hangszert. Én legfeljebb csak a combomat paskolva doboltam, hisz még fütyülni sem tudok igazán. Egy ideje már szinte hiányosságnak, fogyatékosságomnak gondoltam, hogy én nem tudok hangszeren játszani.

 És egyéb célok na meg a miért ne érzése és a csak, arra az elhatározásra juttattak, hogy én bizony megtanulok furulyázni. Miért a furulya? Mert az olyan kis kedves jószág, elérhető áron van, azt olvastam, hogy egy kis szorgalommal könnyen megtanulható és mert tetszik. Megvettem életem első hangszerét.



Az én furulyám



Napokig megrészegített a tudat, hogy egy hangszer tulajdonosa lettem. Ez annyira új volt számomra. Közel a 30-hoz, életemben először van egy saját hangszerem. Reggel ébredés után elővettem és csak tartottam a kezemben, gyönyörködtem benne. Aztán délután amikor hazamentem ugyan ez. Csodáltam!

Már csak egy inci-finci gondom van, hogy én nem tudok játszani rajta...

Persze bele bele fújogattam én, de az még távol áll a zenéléstől.

Ezen könnyen lehet segíteni, kell egy tanár és  kész is.

A tanár hamar meglett, viszont egyéb elfoglaltságaira hivatkozva arra kért, hogy majd ősszel kezdjünk.

Aztán ősz lett és arra kért, hogy az esküvője után kezdjünk.

Aztán férjhezment és arra kért keressek mást, mert nagyon elfoglalt. Megrendült a furulyaoktatókba vetett hitem, de sebaj, egy kudarc nem kudarc csak tapasztalás.
Szerencsére baráti segítséggel hamar horogra akadt az újabb tanár jelölt. Persze, hogy ne legyen egyszerű, neki nincs telefonja, nem lehet csak úgy felhívni és egyeztetni bármit is. Majd hív. Jó.
Várok. Majd hív és még mindig várok.
Aztán egyszer csak jött a fordulat, nem hiába vártam, hívott és én meg jól elmentem hozzá furulyázni.
És furulyázok. :o)
Amikor a hangszert a kezembe veszem az egy különleges kapcsolat, egy olyan testi kontaktus melynek okán egy nagyszerű dolog születik: a zene.

Ez az érzés olyan mint a szerelem: az egekig emel!

Mit kezdenék egy mumussal?

Képzeld el, hogy gyerek vagy és félsz a mumustól.
Mit tennél?
Én ahhoz a felnőtthöz fordulnék akiben a legjobban megbízom, akit a legjobban szeretek. Persze félve mondanám el neki, de azt remélném, hogy majd segít.
Képzeld el, hogy Te vagy az a felnőtt.
Mit tennél?
Ha én lennék az a felnőtt, akkor azt mondanám:
ugyaaan, hát ide mumus be nem teheti a lábát, azok ide nem tudnak eljönni, mert ők olyan távol vannak tőlünk, hogy képtelenség lenne, hogy ide egy is befészkelje magát. De ha mégis lenne egy olyan nagyon erős és kitartó közöttük - bár én kétlem, hogy ilyen lenne - akkor bizony én azt úgy kipenderíteném, hogy többé ő sem merne gyerekeket riogatni. És ezt tudja az összes mumus, ezért nem is mernek olyan képtelen vállalkozásba kezdeni, hogy ide jőjjenek.
Mit tehetnék mást?
Mondjuk azt is, hogy elmesélném a többi felnőttnek, hogy hallod mint nem mond ez a buta gyerek, háát ki hallott már ekkora sületlenséget, te hallottál? Te sem? Na ugye, hogy butaságot beszélsz fiam, hát még ez a másik felnőtt is meg én is azt mondjuk, hogy ez butaság, hát ne beszélj butákat, mumus nincs.
Persze, ha én lennék a gyerek, mind a két válasszal beérném és mind a két válasznál elfogadnám, hogy nem jön a mumus.
Az elsőnél mert nem is tud, nem is mer ide jönni az a fránya mumus.
A másodiknál meg, mert a felnőttek (de főleg az akiben annyira megbízom), akik jobban tudják, megmondták hogy én butaságot beszélek, nincs mumus.

change

Talán unalmas, hogy megint az agykontrollal hozakodok elő. De a tanfolyam ismétlésének élménye még nagyon friss, maga az agykontroll pedig fontos része az életemnek. Ez is egy anitaság.
Tulajdonképpen nem is akarok én most nagyon az agykontrollról írni, csak a tegnapi záró meditáció élményéről. Mert ez egy meghatározó, nagy élmény volt számomra.
Ezt a meditációt már egyszer megcsináltam, amikor első alkalommal végeztem a tanfolyamot. Akkor dr. Domján László tolmácsolásában ismerkedhettem meg a híres Silva módszerrel és a meditálás jótékony hatásaival és szépségével. Ő igazán nagyszerű előadó, élveztem a tanfolyamot vele és nagyon jó tanárnak tartottam, mert mindent nagyon alaposan elmagyarázott. Így ezt az utolsó meditációt is. Olyannyira elmondta a meditáció lényegét előre, hogy amikor az világossá vált a számomra, az én okos bal agyféltekém egyből belekotyogott a dolgoba és okosan megtervezte előre, hogy hol és hogyan csaljak majd a meditációban, hogy az igazán hasznomra legyen. És én ott csaltam.
Most el is feledkeztem már erről a meditációról, és Domján Gábor, aki fele annyira sem magyarázta a lényeget - inkább megmutatta azt - már bele is vágott, nem hagyva időt az agyalásra, hogy hogyan szabjam magamra a dolgot.
És én csak csináltam.
Olyan élményben volt részem, amit ritkán adatik meg az ember lányának. A tiszta szeretet megélése, a tökéletes elfogadás megtapasztalása miközben azt éreztem, hogy a lelkemre hosszú évekkel ezelőtt ráégett fájdalmak korma, most szakadozik fel. Szép lassan felsikáltuk az összes lerakódást. A meditáció végére egy teljes lelki tisztulás ment bennem végbe. Ami annyira felemelő érzés volt.
A súlyos terhek ledobása, a tiszta ragyogás hatalmas örömmel jár. Ezzel együtt viszont a kábultság érzete is megjelent. Mint a nagy műtétek után a betegeknél. Amikor megszabadulnak végre a betegségüktől, de még az altatás hatása alatt vannak. Még lábadozni kell. Nem tudsz egyből fitten, egészségesen felpattanni a műtőasztalról.

Az éjszakát (több mint 10 órát) a gyógyulás édes érzésével, és a lábadozás néha fájdalmas, öntudatlan állapotában töltöttem.
És még ma sem vagyok teljesen jól, tudom, ezt még ki kell feküdni.
De érzem, hogy napról napra egyre jobban és jobban vagyok!
Erre a meditációra életem végéig emlékezni fogok, megváltoztatott, jobbá tett engem és jobbá tette a világomat, ...egyre jobbá!

teszt és móka

Tesztelgetem a blogírás lehetőségeit, ilyen például a videó csatolása a bejegyzéshez.
Hamarosan már nem leszek borsodi, pedig van ebben is valami viccesen jó dolog: egyedi lehetsz.
Mert Borsod az Borsod, nincs még egy ilyen szeglete a világnak, semmi máshoz nem hasonlítható.
És tényleg úgy érzem, hiányozni fog számomra a borsodi ember.

Az én Barakám

BARAKA, mint mindig, most is a csendességet, a békémet, egy tiszta lélegzetet, a nyugalmat jelenti számomra. 
Régóta barátkozom a gondolattal, hogy valami újba kezdjek.
Több esemény is arra sarkalt a közelmúltban, hogy ebből a gondolatból tervek és elhatározás szülessen.
És mint mondani szoktam:

Ügyelj gondolataidra, mert amit gondolsz azt megteremtetted! 

Nem olyan rég ez valóban megtörtént: a döntésem megszületett.
Amikor valami újba kezdünk, szükségszerűen az addigi életszakaszunk lezáródik.
Hamarosan búcsút intek a Barakának. Vagyis a barakás irodai munkámnak és a miskolci életemnek.
Közel öt évet töltöttem Miskolcon, a Baraka irodájában. Minden percét élveztem, mindenre ami itt történt velem a legnagyobb szeretettel tudok emlékezni.
Életem egyik legszebb időszaka volt. Ebben az öt évben igazán szabadnak érezhettem magam.
Sajnos az utóbbi időkben ez megváltozott, az eddig érzett szabadság helyett ma már azt érzem Miskolc gúsba köt és elszigetel engem. A csend nyomaszt. Másra, nagyobb térre, új impulzusokra van szükségem és a nyugalmam is elcserélném egy kis kihívásért, izgalomért.
Van egy "hála ládám", fentről a harmadik fiókomban tartom az irodában. Igazából ez nem egy ládikó, egy vaskos borítékról van szó, amiben papírfecnik sorakoznak. Mindegyiken pár sor, olyan eseményekkor írtam ezeket a cetliket, amikor úgy éreztem köszönettel tartozom valamiért.
Most úgy gondolom az elmúlt időszakért, az én Barakámért mérhetetlen hálával tartozom. Ezért most itt, ez úton szeretném megírni a hálacédulámat:

Köszönöm a barakás szép napokat, 

 azt a sok jót amit kaptam, megélhettem!

Hálás vagyok, hogy az életem gazdagságát egy ilyen kinccsel gyarapította a sors!

BRINGÁZZ!!!!!!

Én bringázok a munkába. Függetlenül attól, hogy épp tart-e a BRINGÁZZ A MUNKÁBA kampány vagy sem. Bringázok, mert szeretem.
Természetesen azért részt vettem a kampányban. És nagyon tetszik, hogy saját közlekedési naplót vezethetek (lásd a mellékelt képet!) és a legjobb, hogy összeszámolja a megtett utamat, az elégetett kalóriákat és a megspórolt benzint, illetve a ki nem bocsájtott károsanyagot!
Imádom ezeket a számokat. Igaz én nem lakom olyan messze az irodától, hogy gigantikus mennyiségű kalóriát égessek el, vagy több száz kilómétert pedálozzak össze.
Mégis büszke vagyok a számaimra és mivel számomra ezek a számok kedvesek, most szeretném veletek is megosztani.
Szóval a kampány alatt 29 alkalommal mentem biciklivel dolgozni, ez 135 km-t jelent, közben elégettem 2497 kalóriát és nem bocsájtottam ki 25 kg CO₂ -t.  :o)
Sajnos jön a rossz idő, ami lekényszerít a nyeregből, de amíg lehet tekerek! :o)


  

Káromkodjunk hatásosan!!

Csak, hogy mára is jusson az agykontrollos, már-már misztikusan hangzó kifejezésekből:

SZOKÁSKONTROLL!!

Sokan vagyunk, akik rossz szokásainktól szeretnénk megszabadulni.

Szerencsés ember vagyok, mert nincs is olyan sok rossz szokásom, de még mindig tudok olyat, amitől jó lenne megválni.

Például a váratlan, dühítő helyzetekben gyakran kiszalad a számon olyan szó, mondat, mondatsor.. ami bizony nem szép.

A szokáskontroll technikát fogom használni arra, hogy megszabaduljak ettől a már-már otromba viselkedéstől és egy igazán hasznos és szórakoztató szokást alakítsak ki helyette.

És, hogy mi a terv? Arra fogom magam programozni, hogy ilyen helyzetekben az alábbi mondattal vezessem le a felgyülemlő feszültséget:

Ettől ég a zsír a belsőcombomon!!

Relax

Három éve végeztem el az agykontroll tanfolyamot és természetesen azóta megváltozott az életem. Már a tanfolyam előtt is közel állt hozzám mindaz, ami az agykontroll lényege, de a rendszeres relaxáció csak ez után vált életem részévé.

Most úgy döntöttem itt az ideje, hogy felfrissítsem a tudást, ezért ma ellátogattam egy tanfolyamra, ahol az újoncok kételkedve, sőt néha kétségbe esve ízlelgették a meditáció állapotát és próbálták elsajátítani az oda vezető technikákat.

Az egyik relaxáció után végiggondoltam, hogy hogy is állok én ezzel az egésszel.

Általában a nap végén szoktam meditálni. De mi is az a meditáció valójában? Mert reggel amikor felpattantam a biciklimre és az ősz csodás színei közt tekertem, gyönyörködve a fényekben, igaz figyeltem a forgalomra és a külvilágra, de mégis igazán meditatív volt a tekerésem. Nem kalandoztak a gondolataim és kellemes nyugalom lett úrrá rajtam és bár combizmaim dolgoztak ugyan, de lefogadom, hogy az arcizmaim többsége laza volt, leszámítva azokat az izmocskákat, melyek azt a "hülye" vigyort csinálják az arcomra. :))

Magamban voltam és csak magammal voltam, az elmém elcsendesedett és valóban ott voltam a pillanatokban.. Ezt az állapotot, hiába volt meditatív, semmi esetre sem hívhatjuk meditációnak. Hisz aktív testmozgást végeztem és gyalogosoknak csilingeltem,  hogy hej el az utamból aranyoskáim, de mégis valami hasonló állapot volt. Azt hiszem én ma feltaláltam valami újat (amire joggal gondolhatod, persze a spanyolviaszt, hisz sokan lazítunk testmozgás közben). De ezt akkor is kategorizálni akarom és magamnak akarom! Majd az álomkontroll technika segítségével kiálmodok egy frappáns elnevezést a találmányomnak.

De mi van a jó öreg, klasszikus értelembe vett meditációval? Szerencsés ember vagyok, ezt nem győzöm hangsúlyozni, hisz ez az egyik programozó mondatom (nem agykontrollosoknak szívesen elmondom majd, hogy mit takar ez a sok furaság, mint például: álomkontroll, programozó mondat..).

Igen, szerencsés ember vagyok, hisz nagyon jól állok a meditációval.

A meditáció számomra egy megnyugtató, finom, puha jó érzet, az a mentális tér, ahová elvonulhat a folyton hajszolt elmém, hogy kettesben lehessen a csendemmel. Egy olyan titkos randevú, ami mindennél jobban inspirál és ahonnan egészségesebben, teljesebben térhetek vissza a kesze-kusza mindennapjaimba. 

Restart

Kedves Látogató, kedves Barátom!

Az anitaságok oldalt azért hoztam létre, mert gondom támadt a betűk sorrendjével az előző blogom indításakor... :o)

Az eredeti elgondolás pedig nem más, mint az, hogy szerettem volna egy helyet, ahol megoszthatom azokat a gondolatokat, képeket, történeteket, amiket erre érdemesnek tartok, amik épp fogalkoztatnak.

Remélem kellemes időtöltésben lesz részed, amikor ezt az oldalt látogatod!

Szeretettel köszöntelek,
anita