álmot szövök, sütit sütok

Megállíthatatlanul haladok a célom felé! Tudom ez most elég nagyképűen hangzik, de így érzem és úgy tűnik, hogy így is van!
Kitartóan próbálgatom a recepteket, készítem a finom és egészséges édességeimet és ami a legjobb, hogy aki kóstolta, az eddig szerette.
Tegnap Nipa azt mondta, hogy biztos benne, hogy nagyon jó üzletet lehet majd ebből csinálni. Ő teljesen el volt ájulva a mini cupcake-jeimtől. Én is szeretem őket, de a lelki szemeim előtt már látom a profi termékeket.
Sajnos ahhoz még meg kell várnom, hogy megérkezzen pár eszköz. Nem vagyok türelmes.
Zsolti vett nekem az eBayen habzsákokat és kinyomó csöveket hozzá, reméltem, hogy ma már itt lesz, de sajnos még nem jött meg. Holnap tuti kézhez vehetem a kincseket, hogy még szuperebb, szebb, mutatósabb díszítés kerülhessen a süteményeimre.
A mostaniak a lehető legegyszerűbb módon lettek feldíszítve, a kicsi zsák végét lecsíptem és kinyomtam a krémet a tetejére. De még rengeteg ötletem van, a gyümölccsel és csokival dekorálás izgatja a fantáziámat a legjobban.

Nem tudok mit tenni, most csak ez jár a fejemben.
Hazafelé is azt terveztem, hogy macaroont sütök, meg csoki díszítéseket készítek. De sajnos a konyhában többen voltunk a kelleténél :(, Peti épp főzött és igaz süthettem volna, de nem volt így kedvem.
Tényleg az lenne a legjobb, ha lenne egy saját konyhám, ahol csak én vagyok az úr! Istenem de élvezném! De azt gondolom, az is eljön hamarosan! Annyi reménnyel és tervvel teli a szívem :))

mai kísérlet

Tegnap már említettem az új üzletem.
Ma rengeteget dolgoztam rajta. Vettem új aprító gépet, meg új konyhai mérleget. Formákat, mini cupcake-hez, egy bemutató állványt az árusításhoz, néhány alapanyagot és nekikezdtem sütni.

Egy adag brownie-t készítettem, hát nekem nagyon ízlett!!! Ezen kívül még néhány cupcake alap is elkészült, de a végső díszítés nem került rájuk.
A lényeg, hogy az alap recepteket leteszteltem, így már tudom, hogy melyiket fogom alkalmazni, amikor eladásra sütök. Holnap a habot is ki kísérletezem, aztán a díszítéssel fogok foglalatoskodni. Persze nincs annyi időm amennyit szeretnék, holnap kell mennem dolgozni is. De mindez nem szegi kedvem.
Most ez a terv annyira fellelkesített, hogy bármire képes vagyok, csak  hogy megvalósíthassam!

Hamarosan újabb beszámolóval jelentkezem :)))

tervek télre

tudom, tudom... hallgatásom megint hosszabb volt a kelleténél. És már megint nem tudok jobb kifogást, nem értem rá. De tényleg.

Sajnos a rohanás rengeteg kedvtelésemtől foszt meg. Nincs ez így jól, itt az ideje, hogy változtassak. Igyekszem lassan élni, de nem megy könnyen. Egy hatalmas városban élek, itt dolgozom és ráadásul többet a kelleténél.
A sok munka pedig oda vezet, hogy ismét felteszem a kérdést, mi lenne, ha magamnak dolgoznék?
Most megint a saját vállalkozás tervével játszadozom. Sőt azt hiszem ez már több mint játék. A konkrét tervek és elképzelések készen állnak és izgatottan várják a megvalósítást.
A nyár és az ősz azzal telt el, hogy kerestem azt az utat az egészséges élet felé, amely a leginkább járható. Ahhoz, hogy választhassak végig kellett járnom számos csapást, útirányt. Így jutottam el a paleolit étrendhez, ami ma számomra a legmegfelelőbb. És ha már a helyes táplálkozás köré építem az életstílusomat, akkor miért ne építhetném e köré a vállalkozásomat?
Imádom elkészíteni a gusztusos és finom sütiket, tortákat, bonbonokat, ráadásul tudom a titkot, hogy hogyan kell egészségeset csinálni.
A tervem, hogy a helyi termelői piacon kezdem árulni a termékeimet, élő kekszek, nyers bonbonok, glutén-, laktóz és cukormentes muffinok, cupcakek, trüffelek.
Persze ehhez sok minden kell. Cég már van, kell egy bizonyítvány arról, hogy az ételkészítés higiéniás biztonsági szabályait ismerem, kell biztosítás és kell még jó néhány eszköz ahhoz, hogy még szebb és profibb termékeket készítsek mint eddig.
Szerencsére ezek mind könnyűszerrel beszerezhetőek.
Már csak csinálni kell, kísérletezni, megálmodni, belevágni!!!

Hétfő

Hirtelen ősz lett, köd van és elkél rajtam a vastag kabát. A fák levelei hihetetlen színekben pompáznak, még utoljára kiöltöznek, színekkel ringatják álomba a földet. És rám telepszik ez a természetes nyugalom. Jól esik a hűs levegő, belép a tüdőmbe, részemmé válik és ahogy párafelhőként kifújom én is a mindenség részévé válok. Egy nagy város ébredt ma erre a csendes hétfőre, lassabban járnak a buszok is, csendesebb most mindenki és minden. Még nézem kicsit az utcákat és az embereket, majd magamba szállók én is, terveket szövök a télre és imámmal szólítom meg az örök éber angyalaim. Hálás vagyok az ősznek és hálás az időnek, részese vagyok és érzem, hogy ennél jobb nem történhetne velem

Szavak helyett

Időhiány, rohanás, fáradtság és lustaság, ezek miatt nincs mostanában poszt. Hogy a bejegyzések hiányát enyhítsem, képekkel illisztrálom a mindennapokat.

sületlenség

Már megint kisütöttem valamit, igaz sütés nélkül, de mégsem sületlenség.
A húsmentes életmód és egészséges táplálkozás iránti vágyam sok irányzatot ismertetett meg velem.
És eljutottam oda, hogy ma már rettenetesen foglalkoztat a nyersen evés, a nyers vegán étrend. Amiről első hallásra senkinek sem jut eszébe semmi izgalmas, el sem hinnénk, hogy milyen mesterművek, micsoda isteni fogások kerülnek ki a nyers konyhákból. Igazi ételköltemények. Ezek az ételek nem csak nagyon mutatósak, de e mellett, nagyon egészségesek és a lényeg, hogy finomak, isteni finomak!!
Nálam jobban talán senki sem rajong a fűszerekért, az intenzív ízekért. És mióta felfedeztem a nyers ételek csodálatos és hihetetlen gazdag ízvilágát, komolyan azt gondolom, hogy a földi paradicsom kapuját találtam meg. Mennyei ételek ééééés, a legizgalmasabbak a mennyei sütemények.


Az első nyers tortám egy citrom torta volt. Nem lett a legszebb (bár most, hogy látom rengeteg "szakács" művét, el kell, hogy mondjam, az enyém sem volt csúnyább), de hogy az milyen finom volt. És a kritikusaim is megnyalták mind a tíz ujjukat.
Annyira felbuzdultam a sikeren, hogy ismét elkészítettem, csak azzal a különbséggel, hogy azt már egy szülinapi bulira. És a siker másodszor sem maradt el!
Majd ezt is egy újabb torta követte, de az már más íz volt, egy csokis, narancsos túrótorta. Természetesen a túró és növényi, én magam készítettem. Kiváló alapanyagokból, semmi mesterséges aroma, ízfokozó, adalék, kutyafüle, semmi liszt, semmi cukor, semmi tojás, semmi tejtermék és semmi cicó. Hamar kész lett, a végeredmény pedig hihetetlen volt, elsöprő siker.

Életem első nyers tortája

A tesztalanyaim: Zsolti az én egyetlen szerelmem, Nipa, a mi vegetáriánus házinénink, Matyi az én drága fogadott gyermekem, aki bizony már a kamaszkoron rég túl van és a barátaink.

Tegnap este szegezte nekem a kérdést Nipa, hogy miért nem csinálok ebből üzletet. Szerinte a tortám nem csak úgy néz ki mint egy profi torta, hanem az is és finom is és egészséges.
Addig, addig beszélgettünk erről, hogy valóban elgondolkodtam rajta. Mert nagyon szeretek ételt készíteni, főleg ezeket a tortákat és bizony-bizony egyre nagyobb igény van az egészséges, de mégis finom ételekre, a gluténmentesre, a cukormentesre, a laktózmentesre vagy csak egyszerűen a vegánra.

A narancsos csokis túrótorta

Már töröm rajta a fejem, hogy hogyan is indíthatnám be a saját kis műhelyemet, ami persze a kezdetben itthon lenne, amíg nem növöm ki a konyhánkat. :)

Erről ábrándoztam ma.

munka, pénz, élet

Már talán négy hónapja is van, hogy nem dolgozom. Igaz dolgoztam a vállalkozás beindításán, de munkahelyem az nincs, nem kell reggel időre kelnem és elindulni valahová, ahol aztán órákat azzal töltenék, hogy ellássam a feladatom, majd hazajöjjek és persze nincs fix jövedelmem sem.
Leginkább ez az utolsó dolog zavar a legjobban.
Úgy érzem jól hasznosítottam az időmet, mind magamra fordítottam, ha mást nem is csináltam akkor is pihentem és az jó.
Most viszont úgy döntöttem, hogy újra pénzkereső nő leszek.
Rengeteg terv felmerült az elmúlt hetekben, annyi ötletünk és vágyunk van, hogy rá kellett jönnünk lehet ez a baj. Mert mindent akarunk, akarunk Törökországban élni, de nézünk lakásokat Londonban, de jó lenne a telet Kambodzsában tölteni és csináljuk közben a fuvarozást, ami felveti azt is, hogy lehet beruházunk egy másik autóra... pfhhh.. hát ki tudja ezt már követni? lassan már magunk sem. És épp ez a baj, az energiánk és a figyelmünk annyira apró szilánkra töredezik, hogy azok a kis morzsák már nem segítenek rajtunk. Vagyis újból össze kell gyúrnunk az erőnket és egy kicsi pontra fókuszálni, akkor újból sikerek sora vár ránk. (persze nem panaszkodom, most is úgy értékelem, hogy sikeres az életünk).

Na, hát ezen felbuzdulva döntöttünk úgy, hogy az elsődleges szempont, hogy ismét megerősödjünk anyagilag. Itt szintén nem a kétségbeesés szól belőlem, hisz négy hónapnyi lazsálás mellett vígan élünk, úgy hogy semmit nem vontunk meg magunktól és közben minden hónapban utaztunk/utazunk haza vagy valamerre..,
de fontosnak találjuk, legyen elegendő tőkénk. Ezért most néhány hónapra visszaállok a "robot"-ba. Keresek egy kis pénzt ami megint biztos alapot nyújt majd arra, hogy merjünk belevágni a saját elképzeléseink megvalósításába. Ahhoz, hogy kockázatot merjek vállalni, nekem tudnom kell, hogy nem a létbiztonságunkat teszem kockára, hanem egy olyan összeget, ami a megélhetésünkre szánt összegen túl, csak úgy van a zsebünkben.

Adam, az én drága volt kollégám siet most a segítségemre. Ő ajánlott egy lehetőséget, ami igazán boldoggá tudna tenni.
Mert ez a munka itt van Muswell Hill-en, az én drága Muswell Hillemen, azaz nem kell utaznom a belvárosba, bár az biztos, hogy akár hol is dolgozom majd, én buszra többet nem szállok, hanem veszek egy új biciklit!!! Na ez a meló kb olyan mint a miskolci volt, hogy több idő eloldozni a biciklit, mint odatekerni a munkahelyre!! Azaz zseniális!!!

Nagyon remélem, hogy összejön! Ja és még egy előny, nem vezető beosztás, így nem kell a stresszel és az alkalmazottakkal küzdenem, csak bemegyek, megcsinálom a dolgom és elteszem a pénzem!
Már várom!!!

itt-ott-mindenhol

Visszatértem Magyarországról és már megint a semmiben vagyok. Vannak ilyen napjaim, időszakaim amikor olyan semmitmondó minden. Talán én vagyok túl elégedetlen, mert nekem mindig kellene valami nagyszerű, valami sokatmondó valami felemelő és már elfelejtem élvezni a hétköznapok egyszerűségét.
A tegnapi napom is így telt amit csak egy hatalmas séta tudott "helyrehozni". És ma is elég silányul sikerült a rajtolás.
Ezért is menekültem a bloghoz. Itt valahogy mindig találok valami olyat ami pozitívvá teszi az eltöltött időt. Talán mert itt fésülöm össze a kusza gondolataimat, itt összegzem az apró-cseprő dolgaimat és szintén itt kotyogom ki a nagy terveket is. A blog lett az a bázisom, ahol raktározom az életem történéseit. Itt tudok turkálni a régi "kacatok" között és itt találom meg azokat a kincseket amikre lassan por rakódik. Jó itt.

Jó volt otthon. Egy pici angyalkával töltöttem a legtöbb időt. Együtt aludtunk és együtt keltünk, nevettünk és még össze is szólalkoztunk. Az együtt töltött napok színesek és dallamosak, édesek és gyengéden puhák voltak. És persze szélvész iramban rohantak.
Most is és az előző látogatásom alkalmával is valami nagyon furát éreztem amikor búcsút vettem a családomtól.
A nyáron amikor már pakolásztunk az autóba, akkor odaállt kis Rékám és a markában szorongatott némi apró pénzt, rám nézett és kedvesen azt kérdezte:
-Ani, elfogadod ezt a pénz?
Gombóc lett a torkomban, csak néhány apró pénzérme, de számára azok kincsek voltak, az ő pénze. És mindenképp akart valami igazán értékeset adni. Egy pillanatig azon gondolkodtam, elfogadjam vagy sem, mert tudtam, hogy ez neki fontos. De nem akartam azt erősíteni benne, hogy mekkora érték a pénz.

Agyagozás közben

Ezért azt mondtam neki, hogy azt a pénzt szeretném, ha megtartaná és majd vegyen magának valamit, a pénznél sokkal értékesebb dolgok is vannak a világon, csak azt nem tudjuk a kezünkben tartani vagy a zsebünkbe tenni. Felemeltem és megöleltem, magamhoz szorítottam, ő is szorított, a kis vállát úgy préselte a nyakamhoz, hogy majd meg fulladtam. Imádom ezt az ölelést, imádom a pici karjait, a kósza hajszálait és a gyönyörű szemeit.
Most azt terveztem, hogy indulás előtt felvesszük őt az oviban és még elköszönök tőle, így is váltunk el reggel. De aztán a tesóm azt mondta, hogy ilyen korán nem tudjuk még felvenni, mert a délutáni alvás ideje van még. Kicsit kétségbe estem, mert nem köszöntünk el, de én már tudok felnőttként viselkedni, elfogadom a szomorú tényeket és elindultunk a reptérre Réka nélkül. Az új parkolási rendszer miatt Margótól is csak futtában búcsúztam, gyorsan megöleltem és már pattant is vissza a kocsiba. Én meg szépen átjutottam a biztonsági ellenőrzésen, feltérképeztem a vámmentes bolt kínálatát, majd türelmesen, felnőtthöz méltón leültem és vártam, hogy kiírják, hogy melyik kaputól indul a gépem.
Ekkor hívott a testvérem, aki csak azt akarta elmondani, hogy a Réka sírt mert, annyira szomorú volt, hogy nem köszöntünk el egymástól, ezért ők kijönnek a reptér mellé egy távcsővel és onnan fognak integetni nekem. Ekkor megint gombóc nőtt a torkomba, még váltottam pár mondatot az én kis kincsemmel, elköszöntünk egymástól, majd amikor leraktuk, akkor minden felnőttes betanult viselkedési formát levetkőzve kitört belőlem a zokogás. Ott a terminál közepén az arcom a tenyerembe temettem és perceken át csak sírtam.
Pár perc múlva tudtam, hogy itt az ideje abbahagyni a sírást, de nem volt egyszerű, meg kellett vigasztaljam magam. Végiggondoltam, hogy miért kell hálásnak lennem, ez csalt újra mosolyt az arcomra.
Hálás vagyok, mert van az életemben egy ilyen kis drága csöpp gyermek, meg mert egy csodálatos családom van és Londonban pedig vár rám életem párja, egy igazi férfi, aki nagyon szeret. Egészségesek és tettre készek vagyunk. Telis teli élet szeretettel és megtehetjük, hogy időnként kedvünkre hazaruccanunk vagy épp a hegyek közé. Van hol laknunk és van mit ennünk és vannak álmaink és vannak barátaink és vannak lehetőségeink. És ami a legjobb, hogy vagyunk mi magunk!!! Rengeteg dolog eszembe jutott még és hálás voltam és mosolygós amikor kiléptem a buszból amivel a géphez szállítottak minket. Sajnos a levegő párás volt és csak egy foltot láttam a reptér kerítésén túl, de tudtam, hogy az a távoli folt az én családom sziluettje és hogy egy pici, 6 éves leányka ott áll, nagyon szeret engem és épp nekem integet. Ezért megint engedtem a gyermek lényemet előbújni és hatalmas karlendítéssel integettem. A körülöttem lévők biztos néztek, hogy ez meg hová és kinek integet, de nem érdekelt semmi és senki. Csak az, hogy az én drágáim ott állnak és mi így köszönünk el egymástól.

Babysitter Angliából

Váratlan fordulat, egy újabb utazás, ezúttal haza!
A testvérem tanár és már egy hete dolgozik, de a gyermekét majd csak jövő  héttől tudja oviba vinni, ezért a gyerekfelügyelet ezen a héten elég nehézkesen megoldható.
Tegnap jött az ötlet, hogy esetleg hazautazhatnék és én vigyáznék a gyerekre. Már az első pillanattól fogva imádtam a gondolatot. Réka a szívem csücske. Vele minden perc ajándék. És ha visszamegyek dolgozni, akkor egy darabig most nem tudok majd hazamenni. Talán legközelebb karácsonykor.
Igaz most a repjegyek nem a legolcsóbbak, de valahogy még kiszorítottuk az árát :))
Vagyis megyek! Holnap hajnalban! :))))
Nagyon örülök.
Igaz egy dolog aggaszt, Zsolti beteg. Nem szívesen hagyom így magára. De abban bízom, hogy hamar meggyógyul! Most megyek, hogy főzzek neki valami finomat, meg még kivasalom az ingeket aztán becsomagolok.
Budapest! Hamarosan érkezem!!! :)))

utazunk szerelem

ahogy letértünk az autópályáról egyre keskenyebbek lettek az utak. Én meg egyre jobban igyekszem összehúzni magam, mintha az én méreteim befolyásolnák az autónk méretét. Mindenesetre jól behúzom a nyakam amikor egy-egy autó érkezik szemből. Megkönnyebbülök ahogy elhaladnak mellettünk.
Lehúzom az ablakot, had jöjjön be a friss vidéki levegő. Üde minden, a fű zöldje, a virágok milliónyi árnyalatai. Birkák legelnek a domboldalakon, viccesen fekete a lábuk és a fejük, míg bundájuk többi része hófehér. Olyan mintha felvettek volna egy pufi kabátot.
Egyre magasabbra kúszunk az egyre keskenyedő úton, egyre nagyobb a mélység alattunk és egyre inkább hiányolom a szalagkorlátot az út széléről.
Szinte kinyílik a táj a szemünk előtt és mi nem győzünk betelni a látvánnyal. Amikor végre az út is kiszélesedik és alkalmunk nyílik rá,  hogy leparkoljunk, kipattanunk, hogy az arcunkon érezhessük a levegő hűvösét, hogy mélyen a tüdőnkbe szívjuk a frissességét és hogy egy pillanatra megállhasson velünk az idő, amíg belefeledkezünk ebbe a mennyei tájba.

De nem szeretnénk itt az út mentén időzni hosszasan, ott bent hajt valami mérhetetlen vágy, hogy menjünk tovább, izgatott vagyok. Olyan rég nem jártunk már hegyek között.
Nincs mire várjuk, indulunk, igaz még nincsen tervünk, hogy pontosan hová. Sőt a turista térképet is csak most fogjuk megvenni. Két dolgot tudtunk amikor elindultunk, azt, hogy Wales-be megyünk és azt, hogy nincs több időnk csak három napunk. De ez épp elég volt ahhoz, hogy nekivágjunk. És most az autónkban ülünk miközben egyre közelebb kerülünk a Snowdonia Nemzeti Parkhoz és ahhoz amit igazán szeretünk, a természethez és leginkább önmagunkhoz.

A szállás miatt nem izgulunk, már otthon bedobtunk egy nagy matracot a kocsi hátuljába, így bárhol elalhatunk, hála Ricsi tágas rakterének. Így erre már nem kell sem időt, sem energiát pazarolnunk.

Porthmadog egy tengerparti város Walesben, itt csak a térkép miatt állunk meg. Bájos kis város, a főutcán annyian nyüzyögnek, mintha vasárnapi piac lenne, de nem, ma kedd van. Igaz az én fejemben is hétvége van, hisz kirándulunk! :)
A turinformban összegyűjtünk néhány színes prospektust és megvesszük a térképet. Így már könnyedén kinézhetünk magunknak túra útvonalat.
Sajnos már délután van, de még így sem tudna semmi és senki eltéríteni a túrázástól.

Egy vad patak mentén indul az utunk. A sziklákról színes virágok mosolyognak vissza ránk.
Szökelünk, nem is a lábam visz, hanem az öröm. Én csak szárnyalok, csupán a fényképezés kedvéért állok meg. A patak völgyétől szép lassan emelkedik fel az út a hegyre, rododendronok és erikák borítanak mindent, fenséges látvány.  Zsoltikám is majd kicsattan az örömtől. Azt érzem, hogy szeretek élni, szeretek itt lenni és szeretek vele megélni mindent.
Ennyi szépséget egy nap. Nem lehet betelni vele, nem lehet lerakni a fényképezőgépet, nem lehet felhagyni a vigyorgással és a "jaj, de szép!" vagy "azt nézd!" felkiáltásokkal.


Ilyenkor érzem, hogy szerelmes vagyok és ilyenkor döbbenek rá, hogy a szerelem sokkal több annál, hogy odavagyunk egy másik emberért.
A szerelem bizserget és elvarázsol és feloldódunk benne, a szerelem molekulákra bontja a testem és feloldja azokat a mindenségben. Beleveszek a hegyi virágokba és a levegő párájába, a kövekbe és az út sarába, az ég felhőibe, a kedvesem lélegzetébe és a mosolygós szemébe.
Itt vagyunk együtt ebben a pillanatban, és ez a pillanat, ez a sok-sok minden meg itt van bennem, hát nekem most ez a szerelem...

folyt.köv.

egy bukfenc más semmi

Sok sok évvel ezelőtt, amikor még a szülői házban éltem és a testvéremmel osztoztunk egy szobán, elég sűrűn kompromisszumot kellett kötnünk.
Pont úgy mint a mostani életemben, csak ez már nem a szülői ház, és a kötelék köztem és a szobatársam között már-már családi, mégis más a felállás.

Ez a szoba sokkal kisebb mint a gyerekszobánk volt. Jól be kell osztani a helyet, mert az nincs. Először kellemes volt, még tán tágasnak is éreztük és ami egy nagyon fontos szempont, otthonos és barátságos volt.
Aztán egyre kisebb lett a hely, pedig sokkal több holmink nincs. Na jó, persze az ember gyűjtöget az élete során. És ugye az, hogy egy pirinyó szoba az otthonunk és nincs egyéb helyiség ahol ezt vagy azt tárolhatnánk, ez elég nagy hátrány.
Tegnap leterítettem a jógamatracom és jógáztam. Az elmúlt időben napüdvözletnél többet nem csináltam. De tegnap aztán belevágtam a lecsóba. Bizony egy egy ászana összekötésekor ki kellett billenjek az alaphelyzetből, hogy egyet előre lépjek, vagy pár fokot forduljak, hogy elférjenek a kinyújtott kezeim, vagy a lábam vagy éppen amim.
Végül is ez csak egy apró kellemetlenség volt, ezt az áldozatot igazán érdemes a joga kedvéért meghozni.
Aztán ma meg elpakolásztam a holminkat, és mostam egy adag ruhát. A szárítás külön logisztikai feladat, mert a szárítót nem szeretem kinyitni, rengeteg helyet foglal, ha kinyitom akkor bizony a szekrény zárva marad, mert oda már nem férek és teljesen lekorlátozza a mozgásunkat. Ezért a polcszélre erősített rúdon lógnak a tiszta ruhák.
Eszembe jutott, hogy otthon, a gyerekszobánkban is volt zsúfoltság bőven, de ilyen pici helyen sosem éltem.
Egyszer a nővérem megkérdezte, hogy bánnám, ha még egy varrógépet hozna a szobánkba. Én azt mondtam neki, hogy bármit hozhat, egy feltételem van, annyi hely maradjon, hogy egy bukfencet tudjak vetni.

Most kipróbáltam, hogy kijön-e a bukfenc ebben a szobában..
Hát, csalással kijön! De ki bukfencezik kanyarban????

ha könyv, szeretem

Most, hogy ennyi időm van, újra visszatértem az olvasáshoz. Eddig is olvastam, de közel sem annyit mint az elmúlt napokban. Persze rengeteg olvasnivalót találtam a neten, de a legjobb mégis a könyv volt.
És hosszú ideje nem olvastam magyar könyvet. Aztán a kezem ügyébe akadt egy, ez persze két éjszakámat is felforgatta, hisz ennyi kellett hozzá, hogy a végére érjek. De nem bántam azt a két estét. Szép esték voltak.
Azóta gondolkodom rajta, hogy mi  lenne a legegyszerűbb módja annak, hogy hozzájussak magyar nyelvű könyvekhez. Persze erre is van megoldás. Az egyik, hogy veszek egy e-olvasót és letöltöm a könyveket, a másik, hogy megrendelem az interneten, kifizetem, kipostázzák. De ez nem gazdaságos. A könyv drága, a posta méginkább...
Van egy ötletem, ami segíthet. Összeverbuválni egy olyan társaságot itt Londonban, akik olvasnak magyarul.
Nekem van egy polcnyi könyvem, a legkülönfélébb témákban, a legkülönfélébb szerzőktől. Szívesen kölcsönadnám, csereberélném másokkal. Biztos van itt olyan ember aki ebben részt venne, akinek szintén van néhány könyve. Nem kell feltétlenül megválni a szeretett könyvtől. Én is kötődöm egyikhez, másikhoz. Elég csak kölcsönadni. És azt sem bánom, ha olyan valaki kéri kölcsön, akinek egy könyve sincs. Ha el akarja olvasni, hát olvassa, szívesen odaadom.
Szóval erre szeretnék szervezni egy közösséget. Ebből csak nyerhetek. Megismerhetek néhány embert, aki itt él és olvas, vagyis lenne közös témánk. És hozzájuthatnék pár könyvhöz.
Még nem tudom, hogy milyen formában és hogyan működhetne a klub, de tudom, hogy addig töröm a fejem, amíg be nem tudom indítani. Aztán, ha van is benne hiba, majd menet közben kiküszöbölöm, hogy egy jól működő szervezet lehessen.

megint egy újabb tánc

Az elmúlt napokban arra lettem figyelmes, hogy úgy élem az életem mint egy holdkóros. Munkám nincs csak napi feladataim vannak. Ezen kívül néztem az olimpiát, szurkoltam, aztán meg olvastam a helyes táplálkozásról szóló oldalakat, meg egyéb könyveket csak úgy kedvtelésből, készítettem magamnak reform ételeket, fogytam néhány kilót, neteztem sokat, kitakarítottam az egész pecót és most itt ülök az ágyvégnek támasztott háttal és azon tűnődöm, hogy hogyan tovább?
Az olimpia véget ért, én már marha okos vagyok a táplálkozás terén, a lakás átesett egy nagy, alapos takarításon, már csak csip-csup teendők akadnak, olyan hétköznapi semmiségek... vajon most mit kellene tennem? Kezdjek el munkát keresni? De lehet hogy napokon belül hív Raquel, aki azt mondta, hogy ha az egyik embere elmegy akkor a helyére felvesz engem. De nem várhatok erre. És mi van, ha most besűrűsödnek a napok és lesz egy csomó teendő, esetleg kilátásba kerül egy magyarországi út.
Azt el is felejtettem mondani, hogy a smoothie vállalkozást egyenlőre jegeltük. Kicsit elég lett ebből az országból, de legfőképp az időjárásból... Nem biztos, hogy bölcs dolog akkor félretenni az egészet, amikor már minden készen áll rá, hogy elkezdjük. De  most valahogy így éreztük, hogy egy kicsit hanyagolni szeretnénk ezt a részét a vállalkozásunknak. Közben belefogtunk egy másik dologba is, mivel itt az autó, fuvarozunk. Már volt három munkánk a hétvégén. Csak szegény Zsoltit sajnálom, mert velem ellentétben ő aztán dolgozik eleget. Most ő a családfenntartó. Egyenlőre egy szóval sem mondta, hogy ez így nincs jól. Én érzem, hogy kellene valamit csinálni, hisz tele vagyok energiával és jó lenne ezt profitáltatni.
Ma szeretnék döntést hozni arról, hogy hogyan tovább, mert ebben a lebegős állapotban nem maradhatok. Ezért ezt a napot többek között annak fogom szentelni, hogy számításban veszem a lehetőségeket. Egész nap morfondírozni fogok, hogy hogyan tovább, este pedig szeretném ezt az egészet megbeszélni Zsozsóval.

Most csak nézek ki az ablakon, fel kéne öltöznöm, talán elmegyek futni, remek idő van hozzá. Egyetlen előnye van az angol nyárnak, amikor nem esik az eső, remek futóidő van.
Az elmúlt napokban felfedeztünk még néhány mesés helyet a környékünkön. Az összes erdőt bejártuk. Kicsit kirándultunk, túráztunk. Jól esett elveszni a természetben.
Nagy előnye ennek a városnak, hogy rengeteg zöld terület van. Itt ahol mi lakunk igazi vadregényes utak vannak. Gondolkodtam ezen is, ha elköltözünk Törökországba, ott lesz lehetőségünk arra, hogy egy szabadnapot tartva ennyi időt a természetben lehessünk. Elgondolni sem tudom, hogy mennyit kell Isztambulból utazni, hogy eljussunk egy erdőbe...
Nem fog ez hiányozni nekünk?

Tele vagyok aggályokkal és félelmekkel. Nem tudom miért. Talán csak azért mert túl sok időm van merengeni és gondolkodni a jövőn. És ami a legrosszabb, hogy nem csak a jövőn morfondírozok, hanem egyfolytában a múlton is. Erre bizonyíték az előző bejegyzés is.
Szeretném visszanyerni azt az öntudatos és magabiztos énemet, aki korábban voltam, aki fittyet hányt arra, hogy mi volt régen. Sosem tudtam sokáig hordozni magamban a régi történéseket, mindig arra összpontosítottam, hogy mi van most. Imádtam az életem, mert benne voltam, jelen voltam és megéltem mindazt ami megtörtént. Még akkor is, ha nem volt felhőtlen élet.

És abban is biztos vagyok, hogy a jövőre tekintő aggodalmaim is nagyon nagy gátak. Itt kellene élnem, ebben a pillanatban, ezzel kellene foglalkoznom amim most van.
Nehéz ezen a vékony mezsgyén haladni, kötéltánc az egész, ha egy kicsit is kibillen az ember az egyensúlyból akkor már méterekkel lejjebb kerül és kezdhet megint visszakapaszkodni a helyes útra. Vagy még megreked ott lent, ahogy én ülök most egy helyben, lehuppantam ide a semmiben, az élet kötélpályája meg itt van kifeszítve a fejem felett, fel kellene állni, felkapaszkodni és szép óvatosan, tudatosan lépkedni egyik percből a másikba.

Ez már tervnek nem is olyan rossz. Lassan összeszedem magam, mire vége lesz ennek a bejegyzésnek, addigra sikerül átesnem az ébredésen. Ami egyébként a legjobb állapot, az ébrenlét és az alvás közötti vékony mezsgye, pont olyan fontos, mint a pillanat megélése. Ebben az állapotban alfában vagyunk. A legkreatívabb állapot. A blogírás nekem az alfa, ilyenkor tényleg elmerülök az elmémben és tessék, a bejegyzés végére itt a megoldás. Lassan ki kell jöjjek a blog-alfámból, hogy az itt megszületett célokkal felvértezve, legyőzzem a jelenem és megnyerve a csatáimat, bezsebeljem a jutalmam: a jelent!
Szóval ma ki fogom élvezni, hogy szabad vagyok és hogy az egész nap az enyém!!!
Juhhhééééé!!!!!

álmodnék veled

Sokszor írtam már, hogy igazi álmodozó vagyok. Álmodom amikor alszom és álmodom amikor ébren vagyok. Három párhuzamos életem van, minden éjjel amikor elalszom vagy legyen szó délutáni pihenésről színes álmokat látok. Néha érthetetlen és kibogozhatatlan történetek és érdekes szereplők tűnnek fel a mozivásznamon, de legtöbbször csak az életem megszokott szereplői.
Az elmúlt fél évben nagyon sokszor álmodtam az édesanyámmal, 8 éve halt meg. Az álmaimban mégis folyton velem van, sokszor nem is beszélek vele, csak amíg valami furcsaság történik velem az álomban, ő ott van egy másik szobában, ott van a házunkban, teszi a dolgát, ahogy azt szokta, vagy csak pihen, tévét néz, olvas... egyszerűen csak jelen van.
Aztán itt van a valóságnak nevezett életem, az ébren töltött idő, reggel felébredek, Zsoltival élek Londonban, dolgozunk, vásárolunk, főzünk, sétálni megyünk, posztolok a facebookon és posztolok itt a blogban, vacsorázunk, zuhanyzunk, inget vasalok és beszélgetünk, nagyokat szerelmeskedünk, terveket szövünk és persze álmodozunk. Hol együtt hol magunkban, és szépen beoson ebbe a valódinak nevezett világunkba az álmaink szőtte, elképzelt jövő, egy teljesen más világ. És mi boldogan hagyjuk hogy kicsit elrugaszkodjunk ettől a valóságtól, hogy egy cseppet ebben az álmokból szőtt világban élhessünk, hogy ezek az álmainkban elért célok tervezzék meg a valódi életünk útjait. Álmomban kirándulni megyünk vagy csak kiülünk a házunk teraszára, magamhoz ölelem a még meg nem született gyermekemet, vendégül látom a családunkat és a barátainkat, egészségesek és boldogok vagyunk, harmóniában élünk és semmi okunk a jövőnk miatt aggódni.
Elalvás előtt mindig izgatott vagyok, mert nagyon várom már az újabb álmokat. És szintén elalvás előtt szoktam agykontroll-ozni, lemegyek a laborba, arra a mágikus helyre, ahol sebeket lehet beforrasztani, ahol minden fájdalomra van gyógyír és ahol az én bölcs tanácsadóim mindig örömmel várnak rám.

Tegnap este valami merészet találtam ki, meghívtam anyut a laborba. Vettem neki egy szép ruhát, azt viselte és bort is bontottam, hogy koccinthassunk.
Beszélgettünk, kérdeztem és válaszolt. Mosolygott, úgy vélem örült a találkozásnak. Én is nagyon örültem, megkértem, hogy segítsen nekem az öngyógyításban, máskor mindig a női tanácsadómmal dolgozom. Tegnap anyuval voltam, de elaludtam a kezei között. Álomba zuhantam, de ő most nem volt az álmaimban.
Azóta még nem mentem vissza a laboromba.
De ma egész nap a találkozásunk hatása alatt álltam. Egész nap befelé forduló voltam, csak anyura tudtam gondolni. Megemlítettem a történteket a testvéremnek, aki cseppet sem mutat semmi spirituális érdeklődést. Furcsán néz amikor ilyenekről beszélek, de legalább nem hisz bolondnak, elfogadja mindazt amiben hiszek, annak ellenére, hogy számára ezek a dolgok az ég világon semmit, de semmit nem jelentenek. De ott van a belém vetett hite, amit számomra mindennél többet jelent.
Miközben meséltem neki a kis kalandomat, megszólalt kis Réka:
-Mi ez, Anita álommeséi?
Igen, ezek az én álommeséim, egy nagy színes mesekönyv van a fejemben, angyali történetekkel. Egy időtlen mese az egész, nincs benne múlt és nincs benne jövő, nem halunk meg és nem támadunk fel, csak vagyunk és jól vagyunk és mindenki ott van abban a mesében, abban a színes álomban.

felhők jönnek, napok mennek

Napok teltek el, rengeteg perc, de közben hol voltam én?
Itt ülök, az ágyban hátradőlve, ölemben a világ, egy laptopba zárva.
Keresek, böngészek, olvasok, okosodom, aztán lájkolok, butulok.
Odakint némaságba burkolóztak a fák, a házak. Alázattal megadják magukat a kegyetlen fellegek záporozó támadásainak. Olyan mint egy tébolyodott színház, most még csend van, az esőfüggöny mögé rejtőzött színészek csendben várják, hogy valaki felvonja előlük a nagy, folyékony függönyt. És amikor ez megtörténik, elindul a színdarab, felreppennek a madarak a bokrok aljából. Előjönnek az emberek és folytatják a játékot. Én szobánk ablakából, mint egy páholyból tekintek ki erre az egész színjátékra.
Még nem tudtam feldolgozni azt a tényt, hogy szabad vagyok. Még nem tanultam meg bánni a rengeteg időmmel.
Az első dolog amit ez a nagy szabadság elhozott az életembe, hogy végre magamba néztem és magamat nézem és a legsokkolóbb, hogy végre látom is magam. Valóságosnak.
Ezért a rám szabadult idő egy részét azzal töltöm, hogy magammal foglalatoskodom. Helyesen táplálkozom és ha elmegyek futni ha nem szakad az eső. És várok, várom, hogy hazaérjen a szerelmem.
Mert vele valahogy sokkal szabadabb vagyok. Vele jobb illata van az esőnek, szebbnek látom a felhők szürkeségét és jobb íze van a szabadságnak.

Zöldségek és Bogarak

Nagy utazó vagyok, sok országban és földrészen megfordultam már.

Most talán életem legnagyobb útja előtt állok.

Húsfaló, húsimádó, igazi húsevőként elindulok a vegetáriánussá válás rögös útján.

Ezen utam lépéseit és állomásait jegyzem a Zöldségek és Bogarak című blogban.

csak mer' szép

Ezt a csodálatos videót találtam és szeretném megosztani veletek a nem mindennapi képeket!

lépések

Tegnap találkoztunk az engedélyek ügyintőzéjével.
Szimpatikus volt és segítőkész, pont ahogy azt előre kigondoltam, szóval a hiba nem abban volt, hogy ő nem segített eléggé, hanem az ügymenetben.
Mindig álmodom, mindig programozok, hogy hogyan is alakul majd. Csak ez esetben rossz helyre összpontosítottam. Az ügyintéző személyére és a segítőkészségére koncentráltam és egy percig sem gondoltam arra, hogy akkor is adódhatnak akadályok, ha a legszívélyesebb és legkedvesebb emberrel találjuk magunkat szemben.
Sokszor nagyon jól programozom a jövőt, de néha mellélövök.
Pont így volt tegnap is.
Odamentünk és ott megkaptunk minden információt és elmondták a lehetőségeket, amelyek nem rosszak, csak épp az átfutási idő lesz hosszabb mint ahogy azt mi gondoltuk és szerettük volna. És ez az adrimisztrátor hiába is szeretne segíteni, ebben nem tud, nem tudja befolyásolni sem a rendőrségen az ügymenetet sem a TFL-nél, sem egyéb szervnél, ahol át kell fusson az igénylésünk.
Az első pillanatban amikor szembesültem a ténnyel, hogy az Olimpia ideje alatt nekünk még nem lesz meg az engedélyünk, még nem éreztem semmit.
Pár perccel később amikor elhagytuk az irodát akkor rám tört a csalódottság. És ott állt mellettem Zsolti, akinek az arcán tisztán tükröződött ugyanez az érzés.
Akkor egy gondolat tudott csak megvigasztalni, az, hogy ezer meg ezer lehetőség rejlik még a ZSOAN LTD-ben.
Meg arra gondoltam, ez valami "álruhás áldás", a jó Isten nem akarta, hogy arra az időszakra mi egy vagon pénzért engedélyt váltsunk, mivel az egész Olimpia alatt úgy fog szakadni az eső, ahogy például ma délután szakadt, meg ahogy az elmúlt napokban egyfolytában szakadt.

Talán csak lekéstük és ennyi az egész vagy tényleg van gondviselés és amit most veszteségnek élünk meg, az igazából hasznunkra válik majd.

P13

Mi történt ezzel az évvel, már megint van egy PÉNTEK 13????

Ez a péntek pedig akkor is és azért is szerencsés lesz!
A mi szerencsenapunk, meg persze a tied is, de leginkább a miénk!! Mert mi megyünk az önkormányzathoz engedélyt intézni! Szóval nekünk aztán tényleg szerencsénk lesz.
Ott lesz a világ legkedvesebb, legszívélyesebb és legsegítőkészebb ügyintézője. Aki már az első pillanattól kezdve hihetetlen szimpátiát érez majd irántunk.
Érdeklődő lesz és halva a tervünket lelkes lesz, örömmel tölti el, hogy egy ilyen helyes pár egy ilyen nagyszerű vállalkozást fog működtetni az ő körzetükben. Már alig várja, hogy majd a helyszínen meglátogasson minket és megkóstolhassa a smoothienkat.
Persze mi majd ezért nem számítunk fel neki semmit, de ezt még nem tudja, hisz most csak a papírmunkát végezzük serényen. És ő segít, mert jó napja van és mert egyébként is nagyon rendes és ráadásul mi is nagyon jófejek vagyunk ezért szívesen foglalatoskodik velünk.
Minden kívánságunk teljesül és mindent sikerül majd úgy elintézni, ahogy azt mi szerettük volna.
Ez egy csodás nap!
Szerintem egy lottót is felteszünk, mert ezt a szerencsét ki kell használni! :)

egyhelyben

Ami a legfontosabb küldetés volt utazásunk során, az a smoothie stand elkészítése.
Megépítettük a standot. Kicsit nagy lett, de nem baj, kell az, mert sok smoothie-t akarunk eladni.
A lényeg, hogy a kocsiba befér! :)))

Az egész most egy nagy fényes, fémes csoda. Rozsdamentes tükörlemez a teteje, állati fényes, tényleg mint a tükör. Napos időben csak védőszemüvegben dolgozhatunk.
Az eleje és az oldalai szintén lemez.
Ide szeretnénk valami jó kis grafikát, valamit ami szép és ízléses és felkelti a figyelmet.
Először azt gondoltam valami gyümölcshalom kell rá, rengeteg gyümölcs, rengeteg színnel.
Mára megváltozott a terv. Egyszerű háttérszín, valami pasztell szín és azon egy gyerekrajz, ami magába foglalja mindazt ami a smoothie, színes, finom, ellenállhatatlan, jó és vidám!!

Ma már rajzolgattam  néhány dolgot, de a gond az, hogy már nem vagyok gyerek. Mindig túlbonyolítom.
Igyekeztem lecsendesíteni az elmém és kicsit visszavonulni, gondtalan gyereknek képzeltem el magam.
Na ez nem volt egyszerű, mert közben folyton a business járt a fejemben.
Milyen gyerek az aki az üzleten gondolkodik?

Van néhány elképzelésem, de valahogy egyik sem váltja ki belőlem azt a "na ez az igazi" érzést.

Az olimpia vészesen közeleg én meg még mindig a szobámban kuksolok, a helyett, hogy az utcán árusítanék...
Igaz ma már végre írtam az engedéllyel kapcsolatban az illetékes önkormányzatnak és elhatároztam, hogy elindulok a városba és kiszemelem a pontos helyet, ahol szeretnénk árusítani.
Mert az ügyintézéshez már konkrétumok kellenek.

Sajnos azt érzem belassultam, megakadtam. Tegnap sem csináltam semmit. De nagyon nem!
Keresem a kiutat, valami lustaság elleni szert. Reggel sikerült egy napüdvözletet megcsinálnom, hát elfáradtam.
Nem akarom ezt a napot is elvesztegetni. Segítsen valaki !!!

Közben elkezdtem a fogyókúrát, tegnap vettem egy csomó alapanyagot és megcsináltam a zöld turmixot magamnak. Persze este Zsolti kitalálta, hogy süssek matutkát (tócsni, lepcsánka, röszti...) és naná, ettem belőle, nem is egyet.
Hát most így állok, nagyon sok mindent szeretnék, de valahogy nem haladok a dolgokkal.

Most kellene egy istenes lökés!!! Vagy egy vontatókötél, valaki csatlakoztasson rám egy vontatókötelet!!!!

Ezeket akarom:
1. gyorsan elintézni az engedélyt és árusítani!
2. sokat mozogni,
3. egészségesen táplálkozni
4. leadni a felesleget magamról.

Legyen a neved Oroszlánszívű Richard

Elindultunk az új autónkkal, átszelve Európát, Magyarország felé.
Az első mérföldeket nagyon gyorsan a hátunk mögött hagytuk és hipp-hopp a Csalagútnál találtuk magunkat.

Elképzelésem sem volt, hogy hogyan tudunk majd felparkolni a vagonokba, aztán a legnagyobb meglepetés az volt, hogy ez pofon egyszerű. Könnyen és gyorsan feljutottunk a vonatra, ami nem is sokat időzött, hamar nekilódult és már zakatoltunk is Európa felé.
Helyi idő szerint már elmúlt éjfél mire legurultunk a vonatunkról. Iszonyatos fáradtság fogott el, akkorákat ásítottam, hogy akár egy hegyet be tudtam volna kebelezni egészben. És Zsolti sem volt ezzel másképp. El is fogott az aggodalom, hogy ha már most majd le esik a fejünk a fáradtságtól, akkor mi lesz velünk később, rengeteg kilométert kell még megtennünk... kétségbeejtő volt. Aztán elkezdtük falni azokat a rettegett kilométereket és valahogy vissza tért belénk az élet.
Magunk mögött hagytuk Franciaországot, Belgiumban tehéntrágya szag terjengett ország szerte, aztán Németországban félelmetes ipartelep fogadott minket, óriási füstfelhőt okádó hatalmas kéményekkel. Megdöbbentő volt.

Gyönyörű színekkel köszöntött ránk a hajnal és hihetetlen meredek emelkedők vártak ránk, ami a mi kis lomha teherautónknak igazi kihívás volt. De szépen vette az akadályokat, erős egy kis gép az...

És akkor jött az ötlet, legyen a neve Oroszlánszívű Richárd. Tökéletesen passzol rá a név, Ő egy Peugeot, szóval egy oroszlán, Angliában él, de sokat kalandozik Európában és amúgy meg tök király :)))
Ricsi is és mi is jól vettük az akadályokat, imádtuk az utat, annak ellenére is, hogy hosszú volt, nagyon hosszú.

Mi már csak ilyenek vagyunk, imádunk menni, menni és menni. Talán egyszer lesz egy hely, amit nem csak azért hívunk otthonnak, mert ott alszunk esténként..., addig meg szépen megyünk az utunkon.

hamarosan

Hamarosan írok, írok, írok!!!
És hogy miről? Itt egy kis ízelítő:
Van neve az autónknak, amivel átszeltük Európát, szóval utaztunk, kalandoztunk!
Magyarországon jártunk, érdekes dolgok történtek, dolgoztunk, aztán meg pihentünk és élveztük a forróságot.
Most meg újra itt vagyunk Angliában, ahol már az ország küszöbén mint egy váratlan hideg zuhany fogadott a welcome rain....
És még itt is történtek érdekes dolgok, amit néha nehezen ért meg az ember fia-lánya.
De sebaj, jó kedvem töretlen.
Ráadásul ma meghívott minket vacsorára az otthonába az itteni legjobb barátom!
Szóval minden jó!
És ha már itt vagyok, egy kis napit aktuális:
Már csak azt kellene kitalálnom, hogy mit vegyek fel az esti vacsorához. Mondhatnám nincs egy göncöm sem, de ez nem igaz. Rengeteg göncöm van és persze mindet kihíztam.
Kövér vagyok és ez most nem csak afféle női hisztéria, ez itt a valóság, ez tény. Nagy lány lettem, hatalmas. A mérleg és a centiméter szalag is igazolhatja ezt az állításomat.
Ezért mától fogyókúrázom. Milyen nagyszerű, hogy pont a vacsorát egy portugál család otthonában költöm el, ahol a háziasszony egy díjnyertes szakácsnő... well done
No mindegy, attól még az egész nap itt van nekem, amit éppen úgy alakíthatok, ahogy azt a fogyókúra és mozgásdiéta megkívánja. Jaj csak én ne kívánjak meg valamit.
Saját magam kreáltam a diéta programomat, amit egy kicsit a vállalkozásunkhoz igazítok. Talán még sikersztori is születhet belőle.

Smoothie-val fogyás. Az egész alapja az egészség! Mert a smoothie jó. Ez csak gyümölcs, semmi más. Nincs benne méreg és adalék és édesítő vagy cukor. Természetes. Kiváló antioxidáns, feltölti a szervezetet nyomelemekkel, rostokkal, vitaminokkal. Ezt fogom kombinálni zöldségekkel. Az ötletet Victoria Boutenko-tól kaptam. Ő a zöld smoothie-k édesanyja. Az ő tudásából merítkezve fogom összeállítani a nekem szükséges táplálékot ezt megspékelem az edzésekkel. Az egészet dokumentálom majd, így lesz egy saját smoothie story-m.

Van VAN!!!

Vettünk egy kisteherautót!!!!
Szeretném elnevezni, de egyenlőre nincs ötletem...
de a lényeg a lényeg van egy kocsink!!! A vállalkozásunk látványosan fejlődik, hisz van egy járgányunk. :)))
Hamarosan indulunk vele haza Magyarországra, hogy tovább építhessük a reményteli jövőt!!!

folyt.köv.

ZSOAN LTD

Már megint egy jó ideje nem írtam, nem jelentkeztem.
Mert elfoglalt voltam, mint mindig.
Felmondtam a munkahelyemen és a felmondásomat töltöm, meg közben alapítottunk egy céget!!!! ÁÁÁÁÁ!!!
Szóval most már hivatalosan is létezik a vállalkozásunk!

Fifty/Fifty

A neve ZSOAN LTD.
Részvényeink vannak, 50-50 :) az én kicsi társammal, Zsoltikámmal. Így kettecskén vagyunk tulajdonosok és igazgatók.
Sajnos még a Valerie rengeteg időt lop el az életünkből. De remélhetőleg ez már nem lesz sokáig így.
Zsolti kicsit aggódik, hogy miből fogunk megélni.
Én valahogy azt érzem, nem lesz itt semmi baj. Végre az összes kreativitásunkat és energiánkat a magunk hasznára fordíthatjuk. Baromi jó érzés, már csak a gondolat is megelégedett vigyort csal az arcomra.
Igaz néha engem is elfog az aggodalom, de még mindig hiszem, hogy ez egy isteni sugallat, egy remek ötlet.

Na akkor elmesélem mi lesz.
Építünk egy standot, amit a leendő kis teherautónkkal bárhová el tudunk majd juttatni. A stand egy smoothie állomás lesz, benne fagyasztó és hidegen tartott rekesz, rajta két blender (ipari turmixgép).
Ezen eszközök segítségvel SMOOTHIE-t fogunk készíteni, amit aztán jól eleadunk.
Smoothie, na az valami isteni csoda. Egy ital, ami egészséges és finom és cool és frissítő és jajdejó!!!
Ezt fogjuk gyümölcsből és gyümölcsléből összeturmixolni és szerény haszonnal árusítani.
És ha minden jól megy akkor ezt egy év múlva már Törökországban csináljuk.
Úgy gondolom, ott jó piaca lenne és mi imádjuk Törökországot. Reméljük Törökország meg megkedveli majd a smoothinkat.

Most egy autót kell vennünk, két héten belül, amivel majd hazamegyünk magyarországra és ott felépítjük a pultunkat.
Először annyi álmunk volt, annyi elképzeléssel. Mostanra már letisztult a dolog. Egyszerű és praktikus megoldásokkal. Még a design-on kell dolgozni, mert szeretnék valami szép, színes és gyümölcsös arculatot.
Képzeletben rengetegszer előttem van a kép, ahogy állunk a pultocskánk mögött, mosolygunk és kiszolgáljuk az embereket. Akik imádják és veszik a smoothiet.
Tudom ez csak képzelgés, de először álmoknak kell születniük és az álmok válnak valósággá. Ha nem tervezünk gondolatban, akkor nincs mag ami kikeljen. Az én fejem lassan már egy nagy veteményes kertre hasonlít. És úgy várom, hogy látható eredménye legyen a sok kertészkedésnek, .
Talán könnyelműség volt feladni az állásomat egy bizonytalan, új üzlet miatt.
De tudom, hogy ha nem a smoothie, akkor majd valami más, de biztosan lesz. Nem vagyunk elveszett emberek.
Most az Univerzum összes támogatására szükségünk van. Ezért kérem a jó Istent, a Szűz Anyát, az Angyalokat, a Tündéreket és Szellemeket, az én drága édesanyámat, a Szerencsét a Csillagokat és az egész Mindenséget, segítsetek az álmaink megvalósításában!!!

Belevágunk

Szóval meg van a terv a jövőre nézve!
És elkezdtük az előkészületeket.
Ma beszéltem néhány illetékes szervvel. Akiktől bőséges felvilágosítást kaptam.
És nekikezdtem egy akció terv elkészítéséhez.
Költségvetek és ötletelek és tervezgetek. És vettem ma két repjegyet, hogy hazamenjünk útlevelet csináltatni.
Ja, mert hogy útlevél is kell a vállalkozásunkhoz.

Teljesen felfrissít ez az ötlet!!
Izgalomba hoz az utazás része és izgalomba hoz, hogy egy napsütéses országba készülünk.
Abba az országba, ahol imádunk lenni. Végre van valami amit szenvedéllyel csinálok. Ami teljesen fellelkesít!
Dolgozni akarok ezen a terven, hogy minél előbb dolgozhassak a saját vállalkozásunkban!!!
Boldog vagyok!

AKAROM

Ma megint egy csodás napom volt a Valerie-ben.
Ma azt éreztem, hogy itt az ideje ezt befejezni!!!
És elkezdeni az álmok megvalósítását!!!
És ez az érzés egyre erősebb és erősebb!!!
AKAROM!!!!

Valami!!!!!

Már nem egyszer említettem, hogy törjük a kobakunkat azon, hogy mit kezdjünk magunkkal.
És most olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy már nem az a kérdés, hogy mit, hanem az, hogy hogyan!?
Isteni fordulat!!!
Van egy ötlet amit zseniálisnak gondolok. Amiben van fantázia, kaland és lehetőség!!!
Fel vagyok villanyozva, fel vagyok dobva!!! Tervezgetünk és végre nem a Valerie-re gondolok!!! Hanem valamire ami más, ami a miénk, ami egy reményteli álomként szunnyad a kabátzsebemben, arra várva, hogy mielőbb életre hívjuk.
És ha ez bejön, akkor nem kell kabát! !!

Nahát

Talán megszimatolták a nagy kutyák az elégedetlenségem és felmondás közeli állapotom vagy egyszerűen csoda történt... Nem tudom.
De valami történt. Fizetés emelést kaptam. Igaz nevetséges alamizsna, de végre nem én kapom a legkevesebbet ebben az átkozott kócerájban.
A lelkesedés nem tért vissza, de a fura érzés itt maradt a gyomromban.
Meg kell valósítani az ötletem!!! Nincs kérdés...
Ma 13 órát kell dolgoznom, jövő héten lesz olyan nap, hogy 3 óráért rángatnak be.. És én ezt unom!
Bocsánat a negatív posztok miatt, talán holnap lesz itt egy derűsebb is, sajnos azt tudom írni amit érzek!

betelt a pohár

Egyszer már megpendítettem, hogy nem egyszerű a viszonyom a főnökömmel.
Ez sajnos azóta sem változott.
Egyáltalán nem.
Sőt. Egyre több energiámat és idegsejtemet őrli fel ez az egész.
Igyekszem 100% felett nyújtani, de már minden lelkesedésem elszállt.
Két hónapja manager vagyok. Vagyis egyedül irányítom a boltot a műszakjaimban.
Két hónapja ígérik a jogos fizetés emelést. Ehhez képest továbbra is a legalacsonyabb bérbesorolásban vagyok, vagyis szakács koromban többet kerestem.... és feltételezem, hogy én keresem ennél a rohadt cégnél a legkevesebb pénzt.
Ha írni kell egy nyavalyás e-mailt arra az én főnököm nem képes, én írom meg. Ha telefonálni kell, arra sem képes, én telefonálok. Gyakorlatilag a feladatok többségét rám hagyja, mert ő még angolul sem tud beszélni.
Magyar.
Egy magyar tök. Csak ügyesen a kis indáival körbekerített bizonyos embereket és felkapaszkodott.
Szépen nem tud szólni. Talán mert gyerekszobája sem volt.
Tegnap a szabadnapomon felhív, hogy az alábbi kérdést tegye fel:
Anita, akkor most mi van a manageri pozícióddal?
Meglepett, mert ezt a kérdést én akartam feltenni...
Mondom neki, nem értem, hogy mit szeretnél kérdezni, hogyhogy mi van?
Hát hogy akkor számíthatok rád?
Mondom neki, hogy igen, de csak ha megemelik a fizetésem, minimálbérért nem.
Erre úgy bepöccent, mintha koronát és jogart kértem volna, meg trónt és aranyhintót.
Én csak azt kértem ami jogosan jár, azt kértem, hogy velem ne játszanak.
Mert minimálbérért inkább elmegyek mosogatni, befordulok a mosogató felé, álmodozom és dudorászom a munkaidőm alatt, nem stresszelem magam halálra, nem kell minden pillanatban 100%-on lennem. Csak megcsinálom a dolgom és hazamegyek. Mert azért a pénzért többet én sem tudok adni magamból.
Szóval ELÉG!!!
Elegem lett!
Tegnap már el is kezdtem gondolkodni, hogy milyen egyéni vállalkozást indítsak. Olyan munkát akarok, ahol magamnak dolgozom. És ha sokat dolgozom, azt magamért teszem, ha lusta vagyok azt majd én bánom.
Már jött is egy nagyon klassz ötlet, csak az a baj, hogy ez idény munka. Csak nyáron tud jól működni, de legalább felcsillant a remény, hogy nyáron már magamnak verem a vasat, a magam malmára hajtom a vizet...
Aztán a télen még mindig lehet keresni olyan munkát, ami arányban van a fizetéssel.
Mert ami most van, azt nagyon nem akarom csinálni!
Betelt a pohár!!!

amiről még sosem írtam - egy megkésett szita szita péntek vagy szombat vagy vasárnap, a lassan múló napok

Potyognak a könnyeim a kedvenc pulóveremre. Nem vagyok ettől boldog, ez tényleg az egyik kedvencem, puha és meleg és még csinos is, ami nagyon fontos, hogy nem csak úgy általában, hanem felvéve is csinos! Mármint RÁM felvéve!!!! :))) na azért az már valami, ezt be kell látni!
Na meg azt is, hogy ezzel a pulóver sztori szállal igyekszem elvonni a saját figyelmem a saját könnyeimről. Gyenge próbálkozás, inkább dobom a pulóvert és visszahuppanok a könnyeim közé.
Miért sírok?
Hát mert szomorú vagyok.
Mert van itt egy téma amiről még nem írtam.
Persze a barátaim és a testvérem és az én kicsi párom tud mindenről, de sosem pötyögtem le mindezt, a hétköznapjaimat átszövő titkos vágyat:
Anya szeretnék lenni!!
Mostanában sokat esett erről szó, de hamar nyugalomra intettek az okosok! Jaj hagyd már, majd jön az csak nem kell erőltetni. Ja és a kulcsszó: ne görcsölj már rá! aztán a válasz. dehogy görcsölök, majd erre a felelet: dehogyisnem!
De miért is lenne görcs az emberben élő őszinte és nagyon erős vágy?
Csak azért mert elolvasok minden témába vágó cikket, vagy mert kiszámolom a napokat, hogy tudjam mikor állnak jól számomra a csillagok? Vagy mert épp elpityeredtem, először a hat hónapnyi próbálkozás után?
Mondjátok okosok, amikor Ti szeretnétek elérni valamit az életben, amikor valami foglalkoztat, érdekel, vágysz rá, akkor az nem ébreszt bennetek kíváncsiságot, hogy többet tudjatok meg róla?
Hát dehogyisnem!!
Na, hát ez van velem is! Most ez érdekel és ezért olvasok el mindent erről.
Szeretnék anya lenni és nincs bennem görcsösség, csak valami hihetetlen vágy. (biztos az öregedés teszi)
Ne vessetek meg ezért és ne hurrogjatok le! Ne lássatok a könnyeimben mumusokat, ezek csak könnyek, mert én érzékeny vagyok és szoktam sírdogálni, akkor is amikor meghatódom, meg akkor is, amikor azon töprengek, hogy hogyan szaladt el ez a hat hónap. Meg arra gondolok milyen érdekes fázisai vannak ennek az egésznek.

Hogy milyen izgatottan várom már a középidőt és milyen furcsa félelem fog el, ha valami szokatlant tapasztalok és mennyire lassan múlnak a napok, amelyektől a bizonyosságot várom és milyen üresség van abban a csalódottságban amit a negatív eredmény biztos jelei váltanak ki. És hogy száll el minden csalódás és miként ébredezik az új remény az újabb hónap beköszöntével.
Mintha az érzések és érzelmek, amelyek váltakoznak bennem, szabályos ciklikussággal, kiszámítható lépésekkel egy színes filmmé állnának össze. Ez a hétköznapjaim filmje, táncolnak körülöttem az öröm, a remény, a vágy a csalódás pillanatai. Megragadják a karom és pörgetnek-forgatnak. Én meg csak hagyom, hogy vezessenek ezen az életnek nevezett furcsa táncparketten.
Tudjátok én szeretem a táncot. Szeretem, ha gyors, szeretem, ha lassú, szeretem hogy benne vagyok.
A tánc a testemben van, ott ahol a lelkem lakik.
Talán egy szép napon majd úgy táncolok, hogy a gyermekem is ebben a testben ringatózik.
Vágyom rá, mindennél jobban vágyom az életfilmem új szereplőjére.
És azt gondolom nincs ebben semmi rossz, ne aggódjatok és ne akarjátok lehűteni a bennem lévő lázat.
Igaz ma sírok, mert szomorú vagyok. De az ember már csak ilyen, néha szomorú és sír.
Én ma történetesen azért szomorodtam el, mert még egyenlőre elkerül az a fránya gólya. De holnap majd nevetek és már rég elképzeltem egy napot, azt a csodás napot amikor tiszta szívből nevetek.
Egy igazi napos napot, amikor beáramlik a fény az ablakon, kellemesen meleg van a szobában, ez egy másik szoba, nem az ahol most élünk. Egy olyan szoba amit még sosem láttam, csak a képzeletemben. Ott vagyok a fényben, ebben a kedvenc pulóveremben, ami már rég felitta és elfeledte a mai könnyeket és olyan puha tapintású. És az én kis táncpartnerem a mellkasomon pihenteti apró kicsi fejét, fekete haja van, igazi baba haj, bársonyos és az illata mennyei. Átölelem és így táncolunk mi ketten ott....

13

Túl vagyok a péntek 13.-án.
Olyan lelkesen indultam neki a napnak, először még azt sem tudtam, hogy péntek 13.-a van.
Aztán a facebook, az okos, a mindent tudó segített rádöbbennem erre a számomra lényegtelen információra.
És kihasználva a face adta lehetőségeket el is hintettem, hogy ugyan már ez csak nézőpont kérdése, szerintem ez egy tök szerencsés nap!
AHA!
Eddig nem voltam babonás, de ez után tényleg óvatos leszek az ilyen baljós napokon!
Komolyan mondom, ez most teljesen megrendített.
Minden ellenem dolgozott. Elvesztek az adataim és fényképeim és telefonszámaim. És amikor elindultam a parkba akkor jött egy nagy felhő. Ami nem nagyon tágított a fejem felől. De azért én sem tágítottam a terveim mellől és mégiscsak kimentem a parkba. Ahol dideregve jógáztam egy kicsit, majd szembesültem a ténnyel, hogy nem tudom használni a számítógépet az íráshoz, azzal még egy jó kis időt elbíbelődtem, majd szembesültem a ténnyel, hogy nem tudom használni a netet sem. És még egy kicsit bíbelődtem!
Majd amikor már rettenetesen fáztam, akkor azzal szembesültem, hogy baromi késésben vagyok, mert egy buliba is hivatalos vagyok.
Rohanás, futás, szaladás, kapkodás..
A kapkodásnak persze sosincs jó vége.
Az ember tör-zúz, ügyetlen, kétbalkezes és figyelmetlen. Én meg ember vagyok.
Aztán elment a busz az orrom előtt és akkor már nem is érdekelt, hogy mi jön ezután.
Szerencsére sok dolog már nem történt.
Egy törött teáskanna és a parkettára kiömlő másfél liter víz..
De legalább én épségben megúsztam. Ez is valami.
Szita-szita péntek nem lett, de itt vagyok, így aztán van esély, hogy születnek még jó bejegyzések, valamikor, egy másik napon!

Javulj meg rosszaság!!!

Naháááát, mire jöttem rá!!!
Én egy olyan rosszcsont vagyok! Mióta nincs Szita-szita péntek...??!!!
Hú hát régóta!

Szerintem szerencsés lenne péntek 13.-án újra indítani.

Elhatározás:
Megjavulok!!!
Kimegyek a parkba, mivel ragyogóan süt a nap. Remek tavaszi idő van.
Jógázom, mert az kell a testnek és a szellemnek egyaránt!!
ÉÉÉÉÉS! Írok egy szita-szita pénteket :)))))



Szükséges felszerelés:

Pléd, matrac
Laptop
telefon (hogy fotózhassak)
víz
alma
napszemüveg.

Na megyek megjavítom magam, hamarosan érzékelhetitek a változást :))))))))))))))))))))))

töprengések 1.

Mostanában rengeteget tipródunk azon, hogy mit kellene csinálni.
Hogy hogyan értjük ez?
Na nem arra gondolunk, hogy jaj felébredtem, de most mit kezdjek a ráérő időmmel.
Hanem arról, hogy a mostani munkánk nem elégít ki bennünket. Rengeteg munka és fix bér. És mindig többet és többet kell csinálni és a bér ugyanannyi. Telis-teli van a rendszer igazságtalanságokkal. Nem érzi az ember a megbecsülést. Így nem olyan jó dolgozni.
Régóta álmodozunk arról, hogy valami saját vállalkozást csináljunk. Mindig felbukkan valami ötlet, amin kicsit belelkesedünk, eljátszunk a gondolattal, hogy hogy is lenne, mint is lenne. Aztán reggel felébredünk az ébresztő fájdalmas zajára és elindulunk a munkába.
Pedig tényleg bele kellene vágni. Valamibe.
De mit kezdjünk magunkkal?
Mibe vágjuk azt a fejszét.
Mert ugye addig nem ugrál az ember amíg nem tud valamit ami biztosnak látszik. Csak úgy nem hadonászunk a levegőbe azzal a fejszével, az túl sok veszélyt rejt magában.
Mi lesz, ha mellétalálunk, de úgy nagyon. Akkor miből fogunk megélni.
Nincs még megfelelő tartalékunk...
és jönnek a további ellenérvek.
Az idő meg csak múlik. Mi meg építjük a jövőt a cégnek, aki kegyesen átutalja azt a fix bért...
Pedig tényleg vágyunk a kihívásra. És nem riaszt el a kemény munka, olyan szívesen elfáradnék, úgy Isten-igazán, ha tudnám, hogy igen, ezt valóban magamért teszem, ebben a folyamatban én nem csak egy apró kis tényező vagyok, hanem az a folyamat értem van. Ez az én malmom és ezt a vizet magamnak hajtom.
Be szép is lenne!
Csak már tudnám, hogy mit, merre, hogyan.

Lábadozás

Egyszer volt, hol nem volt, volt a talpamon egy valami. Először még ötletem sem volt, hogy mi a fene lehet az a kis pukli ami egyre inkább dudorodott és kellemetlen volt. Kíváncsian vártam mi lesz belőle, az meg csak nőtt.
Majd felállítottam az ön diagnózist: tyúkszem. Az internet is engem igazolt, van olyan kérem szépen, hogy tyúkszem talpon. Hát egyértelmű ez van nekem is...
És az állítólagos tyúkszemem meg csak nőtt tovább.
Sajnos rengeteg kellemetlenséget okozott, felettébb fájdalmas egy valami az kérem szépen.
Jöttek a házi megoldások: Tyúkszem tapasz..
Nagyon jó, csak mondjuk a harmadik lépés után már el is mozdult a helyéről...
B verzió: ecsetelő! Még jobb mert jól megöli a még élő bőrt, amit leszaggattam persze, mert ezt nem lehet ésszel csinálni, ez pont olyan mint a pattanás. Tudod, hogy nem kéne nekiesni, de persze úgyis megteszed..
Az meg fittyet hányt minden próbálkozásomra és tovább nőtt. És még fájt is a kis pofátlan.
Majd végre eljutottam a pedikűröshöz.
Lélekben felkészültem rá, hogy szemtelenül térek haza tőle. Na hát az úgy volt mint a mesében.
Mert igen is meg nem is.
Ugyan ki nem vágta, így az továbbra is megmaradt, de tájékoztatott, hogy a diagnózis téves, ez itt egy szemölcs.
Jaj de jó! Egy tyúkszem mínusz, egy szemölcs plusz.
Aztán a bőrgyógyász hamar elintézte.
Közölte, hogy lehet kenegetni vagy kivágja.
Hát gondoltam vágja ki.
Kis szuri a talpba, amiről azt ígérte, hogy kellemetlen lesz. És tényleg az volt, baromi kellemetlen. Ez után már csak valami feszítő érzés, meg egy kis levezető vérzés és kész is volt. Mármint a nagy tátongó lyuk a talpacskámon.
Ja csak víz ne érje, hangzott el a hasznos tanács és már mehettem is haza ahogy tudtam, kicsit bicegve.
Azóta lábadozom. Vagyis nem dolgozom, hanem itthon telnek a napok. Viszonylag gyorsan. Mert igazából nem csinálok semmit és mégis a napok huss, csak úgy suhannak egymás után.
Szerencsére azért még van időm. No ugye milyen jól jön egy fránya szemölcs időnként. :)))
Mindig is tudtam én, hogy minden rosszban van valami jó is!!!

Ben

Muswell Hill fenn terpeszkedik a domb tetején, mint egy magas trónuson bájosan ücsörgő királynő.
Koronája a központjában található körfogalom, amely közepén csöppnyi házikó, körülötte úgy csillognak a parányi boltok fényes kirakatai, mint a koronát ékesítő drága kövek.
A királyi udvarban hűséges alattvalók hada. Mindenki fut, siet, teszi fáradhatatlanul és alázatosan a dolgát. És ebben az ékszerdoboz méretű királyságban a sok ember közt feltűnik az udvari bolond.
Színes, festékfoltos ruhája egyből kirí a tömegből. És míg mások fontos dolgokkal vannak elfoglalva, addig ő az utca kövén heverészik, ez ne tévesszen meg senkit, ő is kitartóan végzi munkáját. Mellette dobozkája, amiből kipakolta a színes festékes üvegcséit, flakonkáit. Nélküle Muswell Hill szürkébb lenne.
Ben, színt hoz eme birodalom életébe, a királynő testét sebző megannyi rágógumi pacát festővászonként használja játékos munkájához. Apró miniatűrökkel fedi el a ronda foltokat. Némelyik vicces, némelyik csak egyszerűen szép.

Short feed

Ez volt a mai kártyám. :)))) jól indul a nap.

kéz

Tele pocakkal és önelégülten dőltem hátra a buszon, közben arra gondoltam, ennek a napnak is vége. Cseppet sem bántam az idő múlását. Még egy remek nap került be az emlékek közé.A kedves a kezemet fogta. Jól esett. Fontos az életemben az érintés. Neki is fontos, mindig simogatnom, cirógatnom kell, most is azért volt a keze a kezemben. Két kéz egymásba kapaszkodva. Az összetartozás egyértelmű jele. Én a tiéd, te az enyém. Mennyi nagyszerű érzés, milyen megnyugtató tudni, hogy valaki mindig kéznél van. És mennyiszer riasztott ez az érzés már halálra, mennyiszer éreztem egy kézfogásban a bilincseket, mennyiszer éreztem a biztonságos kapcsolatokat, súlyos lakattal őrzött börtöncelláknak.

De még mindig jobb volt egy kapcsolat négy fala közt rabnak lenni, mint egyedül bolyongani a nagyvilágban.

Egy cella kiszámítható, tudod mettől meddig mehetsz el, ott vannak a falak, amik megálljt parancsolnak. És megalkuszunk. Elfogadjuk a határokat.

Ma, amikor a kedvesem kezét cirógattam, rájöttem, hogy ebben a kapcsolatban nincsenek béklyók.

Ma szabadnak éreztem magam, úgy, hogy közben a kedvesem fogta a kezem.

Azt éreztem, hogy ha szárnyalni akarok akkor ő lesz a termik ami a magasba emel. Ő az a társ, aki segít elérni azt amit akarok. Ő az aki mindig velem van. 

És ott a tenyerében nem csak az én kezem volt, egy egész univerzum pihent abban a kézben. Egy teljes világegyetem, amelyben szabadon magam lehetek.

Ma mintha egy csillagvizsgáló távcsőn át láttam volna a mi kettőnk kis világát. Csak egy fényes kis pont az égen, egy pici pont a mindenségben, de mégis micsoda nagyszerű rendszer és micsoda távlatokat nyit meg számomra, egy világ, ahol működik minden magától.
Boldogan és elégedetten figyeltem magunkat. Most már tudom, én megtaláltam a csillagom.