Nahát

Talán megszimatolták a nagy kutyák az elégedetlenségem és felmondás közeli állapotom vagy egyszerűen csoda történt... Nem tudom.
De valami történt. Fizetés emelést kaptam. Igaz nevetséges alamizsna, de végre nem én kapom a legkevesebbet ebben az átkozott kócerájban.
A lelkesedés nem tért vissza, de a fura érzés itt maradt a gyomromban.
Meg kell valósítani az ötletem!!! Nincs kérdés...
Ma 13 órát kell dolgoznom, jövő héten lesz olyan nap, hogy 3 óráért rángatnak be.. És én ezt unom!
Bocsánat a negatív posztok miatt, talán holnap lesz itt egy derűsebb is, sajnos azt tudom írni amit érzek!

betelt a pohár

Egyszer már megpendítettem, hogy nem egyszerű a viszonyom a főnökömmel.
Ez sajnos azóta sem változott.
Egyáltalán nem.
Sőt. Egyre több energiámat és idegsejtemet őrli fel ez az egész.
Igyekszem 100% felett nyújtani, de már minden lelkesedésem elszállt.
Két hónapja manager vagyok. Vagyis egyedül irányítom a boltot a műszakjaimban.
Két hónapja ígérik a jogos fizetés emelést. Ehhez képest továbbra is a legalacsonyabb bérbesorolásban vagyok, vagyis szakács koromban többet kerestem.... és feltételezem, hogy én keresem ennél a rohadt cégnél a legkevesebb pénzt.
Ha írni kell egy nyavalyás e-mailt arra az én főnököm nem képes, én írom meg. Ha telefonálni kell, arra sem képes, én telefonálok. Gyakorlatilag a feladatok többségét rám hagyja, mert ő még angolul sem tud beszélni.
Magyar.
Egy magyar tök. Csak ügyesen a kis indáival körbekerített bizonyos embereket és felkapaszkodott.
Szépen nem tud szólni. Talán mert gyerekszobája sem volt.
Tegnap a szabadnapomon felhív, hogy az alábbi kérdést tegye fel:
Anita, akkor most mi van a manageri pozícióddal?
Meglepett, mert ezt a kérdést én akartam feltenni...
Mondom neki, nem értem, hogy mit szeretnél kérdezni, hogyhogy mi van?
Hát hogy akkor számíthatok rád?
Mondom neki, hogy igen, de csak ha megemelik a fizetésem, minimálbérért nem.
Erre úgy bepöccent, mintha koronát és jogart kértem volna, meg trónt és aranyhintót.
Én csak azt kértem ami jogosan jár, azt kértem, hogy velem ne játszanak.
Mert minimálbérért inkább elmegyek mosogatni, befordulok a mosogató felé, álmodozom és dudorászom a munkaidőm alatt, nem stresszelem magam halálra, nem kell minden pillanatban 100%-on lennem. Csak megcsinálom a dolgom és hazamegyek. Mert azért a pénzért többet én sem tudok adni magamból.
Szóval ELÉG!!!
Elegem lett!
Tegnap már el is kezdtem gondolkodni, hogy milyen egyéni vállalkozást indítsak. Olyan munkát akarok, ahol magamnak dolgozom. És ha sokat dolgozom, azt magamért teszem, ha lusta vagyok azt majd én bánom.
Már jött is egy nagyon klassz ötlet, csak az a baj, hogy ez idény munka. Csak nyáron tud jól működni, de legalább felcsillant a remény, hogy nyáron már magamnak verem a vasat, a magam malmára hajtom a vizet...
Aztán a télen még mindig lehet keresni olyan munkát, ami arányban van a fizetéssel.
Mert ami most van, azt nagyon nem akarom csinálni!
Betelt a pohár!!!

amiről még sosem írtam - egy megkésett szita szita péntek vagy szombat vagy vasárnap, a lassan múló napok

Potyognak a könnyeim a kedvenc pulóveremre. Nem vagyok ettől boldog, ez tényleg az egyik kedvencem, puha és meleg és még csinos is, ami nagyon fontos, hogy nem csak úgy általában, hanem felvéve is csinos! Mármint RÁM felvéve!!!! :))) na azért az már valami, ezt be kell látni!
Na meg azt is, hogy ezzel a pulóver sztori szállal igyekszem elvonni a saját figyelmem a saját könnyeimről. Gyenge próbálkozás, inkább dobom a pulóvert és visszahuppanok a könnyeim közé.
Miért sírok?
Hát mert szomorú vagyok.
Mert van itt egy téma amiről még nem írtam.
Persze a barátaim és a testvérem és az én kicsi párom tud mindenről, de sosem pötyögtem le mindezt, a hétköznapjaimat átszövő titkos vágyat:
Anya szeretnék lenni!!
Mostanában sokat esett erről szó, de hamar nyugalomra intettek az okosok! Jaj hagyd már, majd jön az csak nem kell erőltetni. Ja és a kulcsszó: ne görcsölj már rá! aztán a válasz. dehogy görcsölök, majd erre a felelet: dehogyisnem!
De miért is lenne görcs az emberben élő őszinte és nagyon erős vágy?
Csak azért mert elolvasok minden témába vágó cikket, vagy mert kiszámolom a napokat, hogy tudjam mikor állnak jól számomra a csillagok? Vagy mert épp elpityeredtem, először a hat hónapnyi próbálkozás után?
Mondjátok okosok, amikor Ti szeretnétek elérni valamit az életben, amikor valami foglalkoztat, érdekel, vágysz rá, akkor az nem ébreszt bennetek kíváncsiságot, hogy többet tudjatok meg róla?
Hát dehogyisnem!!
Na, hát ez van velem is! Most ez érdekel és ezért olvasok el mindent erről.
Szeretnék anya lenni és nincs bennem görcsösség, csak valami hihetetlen vágy. (biztos az öregedés teszi)
Ne vessetek meg ezért és ne hurrogjatok le! Ne lássatok a könnyeimben mumusokat, ezek csak könnyek, mert én érzékeny vagyok és szoktam sírdogálni, akkor is amikor meghatódom, meg akkor is, amikor azon töprengek, hogy hogyan szaladt el ez a hat hónap. Meg arra gondolok milyen érdekes fázisai vannak ennek az egésznek.

Hogy milyen izgatottan várom már a középidőt és milyen furcsa félelem fog el, ha valami szokatlant tapasztalok és mennyire lassan múlnak a napok, amelyektől a bizonyosságot várom és milyen üresség van abban a csalódottságban amit a negatív eredmény biztos jelei váltanak ki. És hogy száll el minden csalódás és miként ébredezik az új remény az újabb hónap beköszöntével.
Mintha az érzések és érzelmek, amelyek váltakoznak bennem, szabályos ciklikussággal, kiszámítható lépésekkel egy színes filmmé állnának össze. Ez a hétköznapjaim filmje, táncolnak körülöttem az öröm, a remény, a vágy a csalódás pillanatai. Megragadják a karom és pörgetnek-forgatnak. Én meg csak hagyom, hogy vezessenek ezen az életnek nevezett furcsa táncparketten.
Tudjátok én szeretem a táncot. Szeretem, ha gyors, szeretem, ha lassú, szeretem hogy benne vagyok.
A tánc a testemben van, ott ahol a lelkem lakik.
Talán egy szép napon majd úgy táncolok, hogy a gyermekem is ebben a testben ringatózik.
Vágyom rá, mindennél jobban vágyom az életfilmem új szereplőjére.
És azt gondolom nincs ebben semmi rossz, ne aggódjatok és ne akarjátok lehűteni a bennem lévő lázat.
Igaz ma sírok, mert szomorú vagyok. De az ember már csak ilyen, néha szomorú és sír.
Én ma történetesen azért szomorodtam el, mert még egyenlőre elkerül az a fránya gólya. De holnap majd nevetek és már rég elképzeltem egy napot, azt a csodás napot amikor tiszta szívből nevetek.
Egy igazi napos napot, amikor beáramlik a fény az ablakon, kellemesen meleg van a szobában, ez egy másik szoba, nem az ahol most élünk. Egy olyan szoba amit még sosem láttam, csak a képzeletemben. Ott vagyok a fényben, ebben a kedvenc pulóveremben, ami már rég felitta és elfeledte a mai könnyeket és olyan puha tapintású. És az én kis táncpartnerem a mellkasomon pihenteti apró kicsi fejét, fekete haja van, igazi baba haj, bársonyos és az illata mennyei. Átölelem és így táncolunk mi ketten ott....

13

Túl vagyok a péntek 13.-án.
Olyan lelkesen indultam neki a napnak, először még azt sem tudtam, hogy péntek 13.-a van.
Aztán a facebook, az okos, a mindent tudó segített rádöbbennem erre a számomra lényegtelen információra.
És kihasználva a face adta lehetőségeket el is hintettem, hogy ugyan már ez csak nézőpont kérdése, szerintem ez egy tök szerencsés nap!
AHA!
Eddig nem voltam babonás, de ez után tényleg óvatos leszek az ilyen baljós napokon!
Komolyan mondom, ez most teljesen megrendített.
Minden ellenem dolgozott. Elvesztek az adataim és fényképeim és telefonszámaim. És amikor elindultam a parkba akkor jött egy nagy felhő. Ami nem nagyon tágított a fejem felől. De azért én sem tágítottam a terveim mellől és mégiscsak kimentem a parkba. Ahol dideregve jógáztam egy kicsit, majd szembesültem a ténnyel, hogy nem tudom használni a számítógépet az íráshoz, azzal még egy jó kis időt elbíbelődtem, majd szembesültem a ténnyel, hogy nem tudom használni a netet sem. És még egy kicsit bíbelődtem!
Majd amikor már rettenetesen fáztam, akkor azzal szembesültem, hogy baromi késésben vagyok, mert egy buliba is hivatalos vagyok.
Rohanás, futás, szaladás, kapkodás..
A kapkodásnak persze sosincs jó vége.
Az ember tör-zúz, ügyetlen, kétbalkezes és figyelmetlen. Én meg ember vagyok.
Aztán elment a busz az orrom előtt és akkor már nem is érdekelt, hogy mi jön ezután.
Szerencsére sok dolog már nem történt.
Egy törött teáskanna és a parkettára kiömlő másfél liter víz..
De legalább én épségben megúsztam. Ez is valami.
Szita-szita péntek nem lett, de itt vagyok, így aztán van esély, hogy születnek még jó bejegyzések, valamikor, egy másik napon!

Javulj meg rosszaság!!!

Naháááát, mire jöttem rá!!!
Én egy olyan rosszcsont vagyok! Mióta nincs Szita-szita péntek...??!!!
Hú hát régóta!

Szerintem szerencsés lenne péntek 13.-án újra indítani.

Elhatározás:
Megjavulok!!!
Kimegyek a parkba, mivel ragyogóan süt a nap. Remek tavaszi idő van.
Jógázom, mert az kell a testnek és a szellemnek egyaránt!!
ÉÉÉÉÉS! Írok egy szita-szita pénteket :)))))



Szükséges felszerelés:

Pléd, matrac
Laptop
telefon (hogy fotózhassak)
víz
alma
napszemüveg.

Na megyek megjavítom magam, hamarosan érzékelhetitek a változást :))))))))))))))))))))))

töprengések 1.

Mostanában rengeteget tipródunk azon, hogy mit kellene csinálni.
Hogy hogyan értjük ez?
Na nem arra gondolunk, hogy jaj felébredtem, de most mit kezdjek a ráérő időmmel.
Hanem arról, hogy a mostani munkánk nem elégít ki bennünket. Rengeteg munka és fix bér. És mindig többet és többet kell csinálni és a bér ugyanannyi. Telis-teli van a rendszer igazságtalanságokkal. Nem érzi az ember a megbecsülést. Így nem olyan jó dolgozni.
Régóta álmodozunk arról, hogy valami saját vállalkozást csináljunk. Mindig felbukkan valami ötlet, amin kicsit belelkesedünk, eljátszunk a gondolattal, hogy hogy is lenne, mint is lenne. Aztán reggel felébredünk az ébresztő fájdalmas zajára és elindulunk a munkába.
Pedig tényleg bele kellene vágni. Valamibe.
De mit kezdjünk magunkkal?
Mibe vágjuk azt a fejszét.
Mert ugye addig nem ugrál az ember amíg nem tud valamit ami biztosnak látszik. Csak úgy nem hadonászunk a levegőbe azzal a fejszével, az túl sok veszélyt rejt magában.
Mi lesz, ha mellétalálunk, de úgy nagyon. Akkor miből fogunk megélni.
Nincs még megfelelő tartalékunk...
és jönnek a további ellenérvek.
Az idő meg csak múlik. Mi meg építjük a jövőt a cégnek, aki kegyesen átutalja azt a fix bért...
Pedig tényleg vágyunk a kihívásra. És nem riaszt el a kemény munka, olyan szívesen elfáradnék, úgy Isten-igazán, ha tudnám, hogy igen, ezt valóban magamért teszem, ebben a folyamatban én nem csak egy apró kis tényező vagyok, hanem az a folyamat értem van. Ez az én malmom és ezt a vizet magamnak hajtom.
Be szép is lenne!
Csak már tudnám, hogy mit, merre, hogyan.

Lábadozás

Egyszer volt, hol nem volt, volt a talpamon egy valami. Először még ötletem sem volt, hogy mi a fene lehet az a kis pukli ami egyre inkább dudorodott és kellemetlen volt. Kíváncsian vártam mi lesz belőle, az meg csak nőtt.
Majd felállítottam az ön diagnózist: tyúkszem. Az internet is engem igazolt, van olyan kérem szépen, hogy tyúkszem talpon. Hát egyértelmű ez van nekem is...
És az állítólagos tyúkszemem meg csak nőtt tovább.
Sajnos rengeteg kellemetlenséget okozott, felettébb fájdalmas egy valami az kérem szépen.
Jöttek a házi megoldások: Tyúkszem tapasz..
Nagyon jó, csak mondjuk a harmadik lépés után már el is mozdult a helyéről...
B verzió: ecsetelő! Még jobb mert jól megöli a még élő bőrt, amit leszaggattam persze, mert ezt nem lehet ésszel csinálni, ez pont olyan mint a pattanás. Tudod, hogy nem kéne nekiesni, de persze úgyis megteszed..
Az meg fittyet hányt minden próbálkozásomra és tovább nőtt. És még fájt is a kis pofátlan.
Majd végre eljutottam a pedikűröshöz.
Lélekben felkészültem rá, hogy szemtelenül térek haza tőle. Na hát az úgy volt mint a mesében.
Mert igen is meg nem is.
Ugyan ki nem vágta, így az továbbra is megmaradt, de tájékoztatott, hogy a diagnózis téves, ez itt egy szemölcs.
Jaj de jó! Egy tyúkszem mínusz, egy szemölcs plusz.
Aztán a bőrgyógyász hamar elintézte.
Közölte, hogy lehet kenegetni vagy kivágja.
Hát gondoltam vágja ki.
Kis szuri a talpba, amiről azt ígérte, hogy kellemetlen lesz. És tényleg az volt, baromi kellemetlen. Ez után már csak valami feszítő érzés, meg egy kis levezető vérzés és kész is volt. Mármint a nagy tátongó lyuk a talpacskámon.
Ja csak víz ne érje, hangzott el a hasznos tanács és már mehettem is haza ahogy tudtam, kicsit bicegve.
Azóta lábadozom. Vagyis nem dolgozom, hanem itthon telnek a napok. Viszonylag gyorsan. Mert igazából nem csinálok semmit és mégis a napok huss, csak úgy suhannak egymás után.
Szerencsére azért még van időm. No ugye milyen jól jön egy fránya szemölcs időnként. :)))
Mindig is tudtam én, hogy minden rosszban van valami jó is!!!

Ben

Muswell Hill fenn terpeszkedik a domb tetején, mint egy magas trónuson bájosan ücsörgő királynő.
Koronája a központjában található körfogalom, amely közepén csöppnyi házikó, körülötte úgy csillognak a parányi boltok fényes kirakatai, mint a koronát ékesítő drága kövek.
A királyi udvarban hűséges alattvalók hada. Mindenki fut, siet, teszi fáradhatatlanul és alázatosan a dolgát. És ebben az ékszerdoboz méretű királyságban a sok ember közt feltűnik az udvari bolond.
Színes, festékfoltos ruhája egyből kirí a tömegből. És míg mások fontos dolgokkal vannak elfoglalva, addig ő az utca kövén heverészik, ez ne tévesszen meg senkit, ő is kitartóan végzi munkáját. Mellette dobozkája, amiből kipakolta a színes festékes üvegcséit, flakonkáit. Nélküle Muswell Hill szürkébb lenne.
Ben, színt hoz eme birodalom életébe, a királynő testét sebző megannyi rágógumi pacát festővászonként használja játékos munkájához. Apró miniatűrökkel fedi el a ronda foltokat. Némelyik vicces, némelyik csak egyszerűen szép.