Itt ülök, az ágyban hátradőlve, ölemben a világ, egy laptopba zárva.
Keresek, böngészek, olvasok, okosodom, aztán lájkolok, butulok.
Odakint némaságba burkolóztak a fák, a házak. Alázattal megadják magukat a kegyetlen fellegek záporozó támadásainak. Olyan mint egy tébolyodott színház, most még csend van, az esőfüggöny mögé rejtőzött színészek csendben várják, hogy valaki felvonja előlük a nagy, folyékony függönyt. És amikor ez megtörténik, elindul a színdarab, felreppennek a madarak a bokrok aljából. Előjönnek az emberek és folytatják a játékot. Én szobánk ablakából, mint egy páholyból tekintek ki erre az egész színjátékra.
Még nem tudtam feldolgozni azt a tényt, hogy szabad vagyok. Még nem tanultam meg bánni a rengeteg időmmel.
Az első dolog amit ez a nagy szabadság elhozott az életembe, hogy végre magamba néztem és magamat nézem és a legsokkolóbb, hogy végre látom is magam. Valóságosnak.
Ezért a rám szabadult idő egy részét azzal töltöm, hogy magammal foglalatoskodom. Helyesen táplálkozom és ha elmegyek futni ha nem szakad az eső. És várok, várom, hogy hazaérjen a szerelmem.
Mert vele valahogy sokkal szabadabb vagyok. Vele jobb illata van az esőnek, szebbnek látom a felhők szürkeségét és jobb íze van a szabadságnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése