Az olimpia véget ért, én már marha okos vagyok a táplálkozás terén, a lakás átesett egy nagy, alapos takarításon, már csak csip-csup teendők akadnak, olyan hétköznapi semmiségek... vajon most mit kellene tennem? Kezdjek el munkát keresni? De lehet hogy napokon belül hív Raquel, aki azt mondta, hogy ha az egyik embere elmegy akkor a helyére felvesz engem. De nem várhatok erre. És mi van, ha most besűrűsödnek a napok és lesz egy csomó teendő, esetleg kilátásba kerül egy magyarországi út.
Azt el is felejtettem mondani, hogy a smoothie vállalkozást egyenlőre jegeltük. Kicsit elég lett ebből az országból, de legfőképp az időjárásból... Nem biztos, hogy bölcs dolog akkor félretenni az egészet, amikor már minden készen áll rá, hogy elkezdjük. De most valahogy így éreztük, hogy egy kicsit hanyagolni szeretnénk ezt a részét a vállalkozásunknak. Közben belefogtunk egy másik dologba is, mivel itt az autó, fuvarozunk. Már volt három munkánk a hétvégén. Csak szegény Zsoltit sajnálom, mert velem ellentétben ő aztán dolgozik eleget. Most ő a családfenntartó. Egyenlőre egy szóval sem mondta, hogy ez így nincs jól. Én érzem, hogy kellene valamit csinálni, hisz tele vagyok energiával és jó lenne ezt profitáltatni.
Ma szeretnék döntést hozni arról, hogy hogyan tovább, mert ebben a lebegős állapotban nem maradhatok. Ezért ezt a napot többek között annak fogom szentelni, hogy számításban veszem a lehetőségeket. Egész nap morfondírozni fogok, hogy hogyan tovább, este pedig szeretném ezt az egészet megbeszélni Zsozsóval.
Most csak nézek ki az ablakon, fel kéne öltöznöm, talán elmegyek futni, remek idő van hozzá. Egyetlen előnye van az angol nyárnak, amikor nem esik az eső, remek futóidő van.
Az elmúlt napokban felfedeztünk még néhány mesés helyet a környékünkön. Az összes erdőt bejártuk. Kicsit kirándultunk, túráztunk. Jól esett elveszni a természetben.
Nagy előnye ennek a városnak, hogy rengeteg zöld terület van. Itt ahol mi lakunk igazi vadregényes utak vannak. Gondolkodtam ezen is, ha elköltözünk Törökországba, ott lesz lehetőségünk arra, hogy egy szabadnapot tartva ennyi időt a természetben lehessünk. Elgondolni sem tudom, hogy mennyit kell Isztambulból utazni, hogy eljussunk egy erdőbe...
Nem fog ez hiányozni nekünk?
Tele vagyok aggályokkal és félelmekkel. Nem tudom miért. Talán csak azért mert túl sok időm van merengeni és gondolkodni a jövőn. És ami a legrosszabb, hogy nem csak a jövőn morfondírozok, hanem egyfolytában a múlton is. Erre bizonyíték az előző bejegyzés is.
Szeretném visszanyerni azt az öntudatos és magabiztos énemet, aki korábban voltam, aki fittyet hányt arra, hogy mi volt régen. Sosem tudtam sokáig hordozni magamban a régi történéseket, mindig arra összpontosítottam, hogy mi van most. Imádtam az életem, mert benne voltam, jelen voltam és megéltem mindazt ami megtörtént. Még akkor is, ha nem volt felhőtlen élet.
Nehéz ezen a vékony mezsgyén haladni, kötéltánc az egész, ha egy kicsit is kibillen az ember az egyensúlyból akkor már méterekkel lejjebb kerül és kezdhet megint visszakapaszkodni a helyes útra. Vagy még megreked ott lent, ahogy én ülök most egy helyben, lehuppantam ide a semmiben, az élet kötélpályája meg itt van kifeszítve a fejem felett, fel kellene állni, felkapaszkodni és szép óvatosan, tudatosan lépkedni egyik percből a másikba.
Ez már tervnek nem is olyan rossz. Lassan összeszedem magam, mire vége lesz ennek a bejegyzésnek, addigra sikerül átesnem az ébredésen. Ami egyébként a legjobb állapot, az ébrenlét és az alvás közötti vékony mezsgye, pont olyan fontos, mint a pillanat megélése. Ebben az állapotban alfában vagyunk. A legkreatívabb állapot. A blogírás nekem az alfa, ilyenkor tényleg elmerülök az elmémben és tessék, a bejegyzés végére itt a megoldás. Lassan ki kell jöjjek a blog-alfámból, hogy az itt megszületett célokkal felvértezve, legyőzzem a jelenem és megnyerve a csatáimat, bezsebeljem a jutalmam: a jelent!
Szóval ma ki fogom élvezni, hogy szabad vagyok és hogy az egész nap az enyém!!!
Juhhhééééé!!!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése