kéz

Tele pocakkal és önelégülten dőltem hátra a buszon, közben arra gondoltam, ennek a napnak is vége. Cseppet sem bántam az idő múlását. Még egy remek nap került be az emlékek közé.A kedves a kezemet fogta. Jól esett. Fontos az életemben az érintés. Neki is fontos, mindig simogatnom, cirógatnom kell, most is azért volt a keze a kezemben. Két kéz egymásba kapaszkodva. Az összetartozás egyértelmű jele. Én a tiéd, te az enyém. Mennyi nagyszerű érzés, milyen megnyugtató tudni, hogy valaki mindig kéznél van. És mennyiszer riasztott ez az érzés már halálra, mennyiszer éreztem egy kézfogásban a bilincseket, mennyiszer éreztem a biztonságos kapcsolatokat, súlyos lakattal őrzött börtöncelláknak.

De még mindig jobb volt egy kapcsolat négy fala közt rabnak lenni, mint egyedül bolyongani a nagyvilágban.

Egy cella kiszámítható, tudod mettől meddig mehetsz el, ott vannak a falak, amik megálljt parancsolnak. És megalkuszunk. Elfogadjuk a határokat.

Ma, amikor a kedvesem kezét cirógattam, rájöttem, hogy ebben a kapcsolatban nincsenek béklyók.

Ma szabadnak éreztem magam, úgy, hogy közben a kedvesem fogta a kezem.

Azt éreztem, hogy ha szárnyalni akarok akkor ő lesz a termik ami a magasba emel. Ő az a társ, aki segít elérni azt amit akarok. Ő az aki mindig velem van. 

És ott a tenyerében nem csak az én kezem volt, egy egész univerzum pihent abban a kézben. Egy teljes világegyetem, amelyben szabadon magam lehetek.

Ma mintha egy csillagvizsgáló távcsőn át láttam volna a mi kettőnk kis világát. Csak egy fényes kis pont az égen, egy pici pont a mindenségben, de mégis micsoda nagyszerű rendszer és micsoda távlatokat nyit meg számomra, egy világ, ahol működik minden magától.
Boldogan és elégedetten figyeltem magunkat. Most már tudom, én megtaláltam a csillagom.