Rodolfo a konyhában

A konyhában sok minden történik az ember lányával.
Vannak kemény napok, vannak unalmasak, hangosak és csendesek és magányosak is.
Persze tennivaló mindig akad. És én vagyok az a szerencsés és mélyen tisztelt alkalmazott, aki elnyerte a vezetés bizalmát és ezért rendszeresen egyedül raknak be délutáni/esti műszakokra.
Ilyenkor csak annyit látok a többiekből amíg kiadom az elkészült ételt. Egyedül, senkihez sem tudok szólni. Néha egy egy szabad percben igaz mindig benéz valaki egy szóra, de az mégsem olyan mint amikor ott van velem valaki.
A kitchen porter, Mario egy kukkot nem beszél angolul, de legalább ott van velem.
Néha felsóhajt, vagy annyit mond: hajjjjjjj vagy csak a rettentő kifejező tekintetével az értésemre adja, hogy már mennyire unja, hogy soha sincs vége a napnak.
Tegnap még az én Mario barátom sem volt ott. Egyedül ténykedtem.
A sok rendelés után végre egy kis nyugalom, néhány perc csendesség következett, ami pont arra elég, hogy gyorsan elpakoljam azt az irdatlan rendetlenséget amit az előző egy órában csináltam.
Mert amikor sorra jönnek a rendelések, akkor nincs idő elpakolni magam után.
Teszek-veszek, majd végül fogom a partvist, hogy összeseperjem a padlóra hullott dolgokat. Ahogy éppen sepregetek a morzsák, salátanyesedékek és egyébb földön heverő szemét között egy parányi élőlényt pillantok meg.
És mozog!
Nini, hát nem is vagyok egyedül!
Egy pici csigaházból két szem kandikál kifelé.
Óvatosan a kuka mellé teszem, ott nem fogom eltaposni, biztonságban van.
Izgatottan várom, hogy végre valaki benézzen a konyhába és bemutathassam az új társam.
Egy idő után Javier érkezik, kapva kapok is a lehetőségen.
Javier fiatal spanyol fiú, kicsit macsó, kicsit beképzelt, kicsit nagyképű, kicsit szeleburdi és vicces és én nagyon kedvelem.
Javier örümmel üdvözli az új kollégát, kérdezi, hogy fiú vagy lány?
Én visszakérdezek, melyiket preferálod.
Legyen fiú.
Ezen elgondolkodom, mert sosem gondoltam, hogy Javier a fiúkat kedveli jobban :o)), nevetünk és szabadkozik, hogy neeeem neeeem, csak a csigák esetében...
Majd hozzáteszi, legyen a neve Rodolfo.
Szép lassan mindenki bemutatkozott Rodolfonak. És szép lassan a nap is eltelt.
Záráskor kérdezik is a kollégák, na milyen Rodolfoval a munka???

Hát mit mondjak, ez egy lusta dög. Semmit nem csinál, de még azt is lassan! :)))
Ezért úgy döntöttem, hogy kirakom a szűrét. De előtte, lerajzoltam a teljes konyhai személyzetet és őt is bevettem e csapatba. Így már sosem fogjuk elfelejteni, hogy ő is itt járt közöttünk.

A műszak lejártával a személyzeti kijáraton közösen hagytuk el az épületet Rodolfo és én.
Az út túloldalán, a parkban pár szavas búcsút vettem alkalmi kollégámtól, majd sarkonfordultam és ott hagytam a fűben.
Remélem megtalálja a neki való elfoglaltságot, mert lássuk be, nem mindenki született a konyhai munkára.