csapdában

Kalandos londoni életem során nem egyszer mondtam már egy-egy furcsa eset kapcsán, hogy ilyen velem még sosem történt korábban.
És tényleg, rengeteg új dolog történik velem. Jó is, rossz is.

Ma csapdába kerültem.
A történet úgy indult, hogy megint úrrá lett rajtam a vásárlási láz. És nekem nem volt elég a délelőtt megvásárolt lépésszámláló és a négy darab tollasütő, amihez négy labdát, hálót, hálótartó állványt, állványfeszítő zsinórt, zsinór-cövekelő vasakat és pálya kijelölő szalagokat is adtak. Nekem még délután erős késztetésem volt a vásárlás folytatására, ezért biciklimmel legurultam szépen Wood Greenbe, a Shopping City-be, ahol a bringát lelakatolva, sisakkal a kezemben, hátizsákkal a hátamon (természetesen a legnagyobb zsákommal, hogy legyen hely az árunak) és tapinaciban beszabadultam a szuperboltok birodalmába.

Egyébként nem vagyok egy tipikus shopping-maca, csak néha rámtör a pénzköltési láz.
Vettem is egy szép bőr, tavaszi kiscipőt és két napszemüveget, majd nézelődtem tovább, amikor bemondták, hogy az áruház zár, fáradjunk a kasszához.
Engedelmeskedve a hangnak, a pénztárhoz mentem, fizettem, majd elégedetten kisétáltam a boltból. Egy pláza közepén álltam, minden bolt zárva, sehol egy lélek gondoltam én is gyorsan lemegyek a lépcsőn és már tekerek is haza. Egyáltalán nem izgatott, hogy a mozgolépcsőt már kikapcsolták én letipegtem rajta.
Lent látom, hogy a kijárat zárva, roló lehúzva, ezért gyorsan áttipegtem az épület másik végébe, ahol a másik kijárat található. Mit ád Isten, hát ez a kijárat is be van zárva, sehol egy lélek, még gondoltam is, milyen fura ez. Elindultam a harmadik irányba, de ott is egy nagy rács fogadott...
Ekkor pillantottam meg azt a három ajtót ami a lépcsőházba nyílt és nagy betűk hirdették EXIT.

Na akkor, biztos itt kell kimenni - gondoltam. És határozottan elindultam az ajtók felé, de épp hogy átlépek rajtuk újabb ajtó, melyen felírta Fire Exit, Mi baj lehet, a kijárat az kijárat, nyitom a kék ajtót és látom, hogy egy nagy parkoló van mögötte, nahát már az utcán lennék, örülök végre és lépek tovább amikor a kék ajtó tompán becsapódik mögöttem.
Már nem mertem megnézni, hogy vajon nyitható-e az ajtó erről az oldalról, hanem inkább abba a halvány reménybe kapaszkodtam, hogy még két lépés és a betonoszlopok mögül megpillantom az utcát és végre szabad vagyok. De a beton oszlopok mögött a betonozott udvaron felfestett üres parkolóhelyek és hatalmas szúróstetejű kerítés várt rám és néhány szemetes konténer.
Na ekkor már jobbnak láttam megnézni, hogy nyitható-e az én kék ajtóm, amin át ide jutottam.
Ám az a fránya ajtó nem engedte, hogy visszamenjek az épületbe.
Nem tehettem egyebet, elindultam, hogy felfedezzem az udvart.
Láttam, hogy a vaskaput leláncolták, azzal már nem is próbálkoztam.
Az épület másik végéből halk neszt halottam, elindultam hát arra. Ott egy ember bútorlapokat méregetett, gyosran meg is kérdeztem tőle, hogy hogy lehet innen kijutni az utcára.
Erre ő tanácstalan arccal válaszolta, hogy nem tudja, ő csak egy szaki, akinek meg kell csinálni egy bolt bútorzatát érte este jön a főnöke, addig ő itt csak fúr-farag. De mivel elég segítőkész volt, elindult velem, hogy együtt keressünk kiutat.
Kérdezi:
-Hol a biciklid?
-Hát kint az utcán...
-Itt dolgozol?
-Nem, én csak vásároltam és mire kijöttem az üzletből, minden ajtó zárva volt...
-Akkor felhívom a főnököm.
-Jó, köszönöm a segítséget.
-Ajaj, nem veszi fel.
-Ajaj.

és közben sehol egy lélek, csak ő és én.
Ekkor újabb nyithatatlan kék ajtókat találtunk.
Az egyik mellett egy lift.
-Gondolod, hogy meg kéne próbálnom a liftet?
-Nem tudom.
-Akkor megpróbálom.

és végigjártam az emeleteket, de a liftajtó üzemi területeken nyílt ki, ahonnan csak nyithatatlan kék ajtókat találtam.
Ekkor már gondolkodóba estem, hogy benyomom a vészjelzést a liftben.
Azt csak meghallja valaki, idejönnek, kimentenek és mehetek haza.
Csak azért nem tettem meg, mert épp hívott Zsolti, akinek már pánikolva meséltem, hogy a Shopping City foglya lettem.
-Hát gyere ki, mondja ő ezt a lehető legnyugodtabb hangján.
-De nem érted, hogy nem tudok! Be vagyok zárva, nincs kilincs, a kerités három méter magas, a tetején szögesdrót, a kapun lakat, nem tudok kimenni, mindenki hazament én meg itt vagyok a kutyaszoritóban.

És ekkor megpillantottam az én megmentő angyalomat. Csak elég volt ránézni, tudtam Ő egy angyal.
Aki egy sárga, jól láthatósági mellényben érkezett, döbbent arccal nézett rám, a tokája és az arcán lévő zsirpárnák minden lépésénél megremegtek. Bár nő volt, mégis olyan férfias hangon szólalt meg.
Azt kérdezte, hogy én mit keresek itt?
Mit??? Hát mi mást, a KIJÁRATOT!!!!
Elővette a kulccsomóját ami a BKV-kék nadrágjában lapult és egy kis zsinór rögzítette az öltözékéhez, majd mutatta, hogy menjek vele a kapuhoz.
A lakat gyorsan megedta magát az elforduló kulcsa hatására.
-Thank you very much indeed!!! - mondtam vagy háromszor egymás után, igazi hálával és boldogsággal a hangomban, mert én végre szabad lettem!!!!