Megjöttünk India

10:25 és földet ért a gépünk. Álmos vagyok, nem aludtam egy szemhunyásnyit sem a gépen. Tetszik ez a könyv, teljesen lekötötte minden figyelmem. Lassan kezd megtelepedni bennem az érzés, hogy ismerősöm India. Pedig csupán néhány perce érkeztem meg, a gép lassan gurul be a végleges parkolóhelyére, ki sem látok ebből a masinából. A monitoromat állítottam kameraállásba, így látom, hogy közeledünk egy nagy épület fel. Nagy, de egyáltalán nem impozáns. Persze ez nem is érdekel, ez itt csak a reptér. Sokkal inkább izgalmas, hogy láthatóan kellemes az idő, na ez már tetszik.
Lassan, utolsók között sikerül a fedélzetről lejutnom, húúú megvetettem a lábam Indiában és még mindig, sőt egyre inkább azt érzem, ez egy sorsfordító utazás, ezért most, hagyom, hogy az az érzés, hogy most valami nagy pillanatot élek meg átjárjon, elhatalmasodjon rajtam.
Persze hogy vigyorgok, álmosan, mint egy tejbetök vigyorgok.

Papírok, kérdések, csomagok, egy kedves mosolyú hölgy, autók és irány a szálloda. No ez azért nem olyan gördülékenyen ment, mint ahogy idedobáltam gyorsan e szavakat. De túljutottunk minden akadályon és még vártak is ránk a reptéren.
Már Isztambulból írtam egy sms-t Mr. Rhamesnek, aki az ígéret szerint vár majd a reptéren bennünket, hogy ne siessen, mert késünk legalább 5 órát. Amint megérkeztünk gondoltam fel is hívom, hátha annyira komolyan vette, hogy azóta sem ért ide. Hívom a számot, felveszi egy álmatag hangú férfi. Szépen bemutatkozom és elmondom neki, hogy végre földet ért a gépünk, majd kedvesen megkérdem, hogy ő már megérkezett-e a reptérre. Erre a férfi szintén nagyon kedvesen közli velem,  hogy örül az érkezésünknek, de ő nem jön a reptérre mert nem tudja, hogy ki vagyok. Ekkor visszakérdezem, hogy Mr Rhameshez van-e szerencsém. A válasz egy határozott NEM. Óh bocsánat és már el is búcsúzom. Újból bepötyögöm a számokat, mert ekkor még azt hittem én hibáztam, de hamar kiderül, hogy a hiba a számokban van. Ismét bejelentkezik az álmatag hangú férfi, akitől ismét bocsánatot kérek, de, most hogy már megint beszélünk beolvasom a számokat, hogy vajon azt hívtam-e, ami a papírra írva vagyon. És bizony azt hívtam.
De akkor most hogy érem el Mr. Rhamest?? Semmi gond, hívom Thomast a kinti partnert, aki egy fontos ember, ezért várnom kell míg kapcsolják. Thomasnak elsorolom, hogy késtünk és most érkeztünk és nem tudom felhívni Mr. Rhamest. Thomas erre intézkedésben kezd, majd minden második percben visszahív, hogy érdeklődjön hol vagyok és megtaláltam-e Rhamest meg a segítőjét egy fiatal hölgyet és miért nem figyelem a táblát, rá van írva BARAKA, hisz várnak a kijáratnál, miért nem megyünk ki, ott vannak az emberei, figyeljem a táblákat és csak hadar és hadar és hadar.
Rendben-rendben, nyugi még csak a bőröndöket várjuk. De Thomas izgul és kitartóan hívogat. Fél órányi rendíthetetlen szolgálatkész telefonálgatás után nyugodtan és boldogan búcsúzunk el, most, hogy végre már mindenki az autóban ül és elindultunk a szálloda felé.

Hotel Suba, nem rossz és már a név is garancia rá, hogy fázni biztosan nem fogunk. Gyorsan megkapjuk a szobáinkat, csupán aláírásokkal és útlevelekkel kell szolgálnunk cserébe. Én még az elmaradt reggelinket próbálom déli szendvicsekre becserélni és láss csodát, még ezt is megteszik nekünk. Végre egy ország ahol a mosolygással varázsolni lehet, csak vigyorgok és vigyorgok, many thanks, many thanks és nyilnak sorra az ajtók előttem.

12: 35-kor már egy szál bugyiban csücsülök az ágyamon. Húúúú Mumbaiban vagyunk, húsz millió ember városa és mindjárt mehetünk, hogy megnézzük a saját szemünkkel. Gyors zuhi és néhány sor jegyzetelés, na meg egy angyalkártya. És micsoda angyali üzenet: Nincs miért aggódnod! Nagyszerű, ha Ti mondjátok akkor most itt is hagyom az aggodalmakat a szobámban és már rohanok is le az étkezőbe, ahol a rögtönzött szendvicseket igyekszünk elpusztítani. Utoljára a gépen ettünk. No az mókás volt, amikor úgy fél kettő körül hozták a vacsit..., peresze volt reggeli is, de azóta jócskán megéheztünk.

Amint mindenki elfogyasztotta az ebédet, köszöntöm az utasokat, immár végre Inidia földjén, ahol most két hét kaland vár reánk. És azt is elmondom, hogy számomra is új itt minden, hisz most járok itt először, de ennek ellenére igyekszem majd jó vezetőjük lenni. És akkor el is indultunk felkutatni Mumbai bájos kincseit.