sületlenség

Már megint kisütöttem valamit, igaz sütés nélkül, de mégsem sületlenség.
A húsmentes életmód és egészséges táplálkozás iránti vágyam sok irányzatot ismertetett meg velem.
És eljutottam oda, hogy ma már rettenetesen foglalkoztat a nyersen evés, a nyers vegán étrend. Amiről első hallásra senkinek sem jut eszébe semmi izgalmas, el sem hinnénk, hogy milyen mesterművek, micsoda isteni fogások kerülnek ki a nyers konyhákból. Igazi ételköltemények. Ezek az ételek nem csak nagyon mutatósak, de e mellett, nagyon egészségesek és a lényeg, hogy finomak, isteni finomak!!
Nálam jobban talán senki sem rajong a fűszerekért, az intenzív ízekért. És mióta felfedeztem a nyers ételek csodálatos és hihetetlen gazdag ízvilágát, komolyan azt gondolom, hogy a földi paradicsom kapuját találtam meg. Mennyei ételek ééééés, a legizgalmasabbak a mennyei sütemények.


Az első nyers tortám egy citrom torta volt. Nem lett a legszebb (bár most, hogy látom rengeteg "szakács" művét, el kell, hogy mondjam, az enyém sem volt csúnyább), de hogy az milyen finom volt. És a kritikusaim is megnyalták mind a tíz ujjukat.
Annyira felbuzdultam a sikeren, hogy ismét elkészítettem, csak azzal a különbséggel, hogy azt már egy szülinapi bulira. És a siker másodszor sem maradt el!
Majd ezt is egy újabb torta követte, de az már más íz volt, egy csokis, narancsos túrótorta. Természetesen a túró és növényi, én magam készítettem. Kiváló alapanyagokból, semmi mesterséges aroma, ízfokozó, adalék, kutyafüle, semmi liszt, semmi cukor, semmi tojás, semmi tejtermék és semmi cicó. Hamar kész lett, a végeredmény pedig hihetetlen volt, elsöprő siker.

Életem első nyers tortája

A tesztalanyaim: Zsolti az én egyetlen szerelmem, Nipa, a mi vegetáriánus házinénink, Matyi az én drága fogadott gyermekem, aki bizony már a kamaszkoron rég túl van és a barátaink.

Tegnap este szegezte nekem a kérdést Nipa, hogy miért nem csinálok ebből üzletet. Szerinte a tortám nem csak úgy néz ki mint egy profi torta, hanem az is és finom is és egészséges.
Addig, addig beszélgettünk erről, hogy valóban elgondolkodtam rajta. Mert nagyon szeretek ételt készíteni, főleg ezeket a tortákat és bizony-bizony egyre nagyobb igény van az egészséges, de mégis finom ételekre, a gluténmentesre, a cukormentesre, a laktózmentesre vagy csak egyszerűen a vegánra.

A narancsos csokis túrótorta

Már töröm rajta a fejem, hogy hogyan is indíthatnám be a saját kis műhelyemet, ami persze a kezdetben itthon lenne, amíg nem növöm ki a konyhánkat. :)

Erről ábrándoztam ma.

munka, pénz, élet

Már talán négy hónapja is van, hogy nem dolgozom. Igaz dolgoztam a vállalkozás beindításán, de munkahelyem az nincs, nem kell reggel időre kelnem és elindulni valahová, ahol aztán órákat azzal töltenék, hogy ellássam a feladatom, majd hazajöjjek és persze nincs fix jövedelmem sem.
Leginkább ez az utolsó dolog zavar a legjobban.
Úgy érzem jól hasznosítottam az időmet, mind magamra fordítottam, ha mást nem is csináltam akkor is pihentem és az jó.
Most viszont úgy döntöttem, hogy újra pénzkereső nő leszek.
Rengeteg terv felmerült az elmúlt hetekben, annyi ötletünk és vágyunk van, hogy rá kellett jönnünk lehet ez a baj. Mert mindent akarunk, akarunk Törökországban élni, de nézünk lakásokat Londonban, de jó lenne a telet Kambodzsában tölteni és csináljuk közben a fuvarozást, ami felveti azt is, hogy lehet beruházunk egy másik autóra... pfhhh.. hát ki tudja ezt már követni? lassan már magunk sem. És épp ez a baj, az energiánk és a figyelmünk annyira apró szilánkra töredezik, hogy azok a kis morzsák már nem segítenek rajtunk. Vagyis újból össze kell gyúrnunk az erőnket és egy kicsi pontra fókuszálni, akkor újból sikerek sora vár ránk. (persze nem panaszkodom, most is úgy értékelem, hogy sikeres az életünk).

Na, hát ezen felbuzdulva döntöttünk úgy, hogy az elsődleges szempont, hogy ismét megerősödjünk anyagilag. Itt szintén nem a kétségbeesés szól belőlem, hisz négy hónapnyi lazsálás mellett vígan élünk, úgy hogy semmit nem vontunk meg magunktól és közben minden hónapban utaztunk/utazunk haza vagy valamerre..,
de fontosnak találjuk, legyen elegendő tőkénk. Ezért most néhány hónapra visszaállok a "robot"-ba. Keresek egy kis pénzt ami megint biztos alapot nyújt majd arra, hogy merjünk belevágni a saját elképzeléseink megvalósításába. Ahhoz, hogy kockázatot merjek vállalni, nekem tudnom kell, hogy nem a létbiztonságunkat teszem kockára, hanem egy olyan összeget, ami a megélhetésünkre szánt összegen túl, csak úgy van a zsebünkben.

Adam, az én drága volt kollégám siet most a segítségemre. Ő ajánlott egy lehetőséget, ami igazán boldoggá tudna tenni.
Mert ez a munka itt van Muswell Hill-en, az én drága Muswell Hillemen, azaz nem kell utaznom a belvárosba, bár az biztos, hogy akár hol is dolgozom majd, én buszra többet nem szállok, hanem veszek egy új biciklit!!! Na ez a meló kb olyan mint a miskolci volt, hogy több idő eloldozni a biciklit, mint odatekerni a munkahelyre!! Azaz zseniális!!!

Nagyon remélem, hogy összejön! Ja és még egy előny, nem vezető beosztás, így nem kell a stresszel és az alkalmazottakkal küzdenem, csak bemegyek, megcsinálom a dolgom és elteszem a pénzem!
Már várom!!!

itt-ott-mindenhol

Visszatértem Magyarországról és már megint a semmiben vagyok. Vannak ilyen napjaim, időszakaim amikor olyan semmitmondó minden. Talán én vagyok túl elégedetlen, mert nekem mindig kellene valami nagyszerű, valami sokatmondó valami felemelő és már elfelejtem élvezni a hétköznapok egyszerűségét.
A tegnapi napom is így telt amit csak egy hatalmas séta tudott "helyrehozni". És ma is elég silányul sikerült a rajtolás.
Ezért is menekültem a bloghoz. Itt valahogy mindig találok valami olyat ami pozitívvá teszi az eltöltött időt. Talán mert itt fésülöm össze a kusza gondolataimat, itt összegzem az apró-cseprő dolgaimat és szintén itt kotyogom ki a nagy terveket is. A blog lett az a bázisom, ahol raktározom az életem történéseit. Itt tudok turkálni a régi "kacatok" között és itt találom meg azokat a kincseket amikre lassan por rakódik. Jó itt.

Jó volt otthon. Egy pici angyalkával töltöttem a legtöbb időt. Együtt aludtunk és együtt keltünk, nevettünk és még össze is szólalkoztunk. Az együtt töltött napok színesek és dallamosak, édesek és gyengéden puhák voltak. És persze szélvész iramban rohantak.
Most is és az előző látogatásom alkalmával is valami nagyon furát éreztem amikor búcsút vettem a családomtól.
A nyáron amikor már pakolásztunk az autóba, akkor odaállt kis Rékám és a markában szorongatott némi apró pénzt, rám nézett és kedvesen azt kérdezte:
-Ani, elfogadod ezt a pénz?
Gombóc lett a torkomban, csak néhány apró pénzérme, de számára azok kincsek voltak, az ő pénze. És mindenképp akart valami igazán értékeset adni. Egy pillanatig azon gondolkodtam, elfogadjam vagy sem, mert tudtam, hogy ez neki fontos. De nem akartam azt erősíteni benne, hogy mekkora érték a pénz.

Agyagozás közben

Ezért azt mondtam neki, hogy azt a pénzt szeretném, ha megtartaná és majd vegyen magának valamit, a pénznél sokkal értékesebb dolgok is vannak a világon, csak azt nem tudjuk a kezünkben tartani vagy a zsebünkbe tenni. Felemeltem és megöleltem, magamhoz szorítottam, ő is szorított, a kis vállát úgy préselte a nyakamhoz, hogy majd meg fulladtam. Imádom ezt az ölelést, imádom a pici karjait, a kósza hajszálait és a gyönyörű szemeit.
Most azt terveztem, hogy indulás előtt felvesszük őt az oviban és még elköszönök tőle, így is váltunk el reggel. De aztán a tesóm azt mondta, hogy ilyen korán nem tudjuk még felvenni, mert a délutáni alvás ideje van még. Kicsit kétségbe estem, mert nem köszöntünk el, de én már tudok felnőttként viselkedni, elfogadom a szomorú tényeket és elindultunk a reptérre Réka nélkül. Az új parkolási rendszer miatt Margótól is csak futtában búcsúztam, gyorsan megöleltem és már pattant is vissza a kocsiba. Én meg szépen átjutottam a biztonsági ellenőrzésen, feltérképeztem a vámmentes bolt kínálatát, majd türelmesen, felnőtthöz méltón leültem és vártam, hogy kiírják, hogy melyik kaputól indul a gépem.
Ekkor hívott a testvérem, aki csak azt akarta elmondani, hogy a Réka sírt mert, annyira szomorú volt, hogy nem köszöntünk el egymástól, ezért ők kijönnek a reptér mellé egy távcsővel és onnan fognak integetni nekem. Ekkor megint gombóc nőtt a torkomba, még váltottam pár mondatot az én kis kincsemmel, elköszöntünk egymástól, majd amikor leraktuk, akkor minden felnőttes betanult viselkedési formát levetkőzve kitört belőlem a zokogás. Ott a terminál közepén az arcom a tenyerembe temettem és perceken át csak sírtam.
Pár perc múlva tudtam, hogy itt az ideje abbahagyni a sírást, de nem volt egyszerű, meg kellett vigasztaljam magam. Végiggondoltam, hogy miért kell hálásnak lennem, ez csalt újra mosolyt az arcomra.
Hálás vagyok, mert van az életemben egy ilyen kis drága csöpp gyermek, meg mert egy csodálatos családom van és Londonban pedig vár rám életem párja, egy igazi férfi, aki nagyon szeret. Egészségesek és tettre készek vagyunk. Telis teli élet szeretettel és megtehetjük, hogy időnként kedvünkre hazaruccanunk vagy épp a hegyek közé. Van hol laknunk és van mit ennünk és vannak álmaink és vannak barátaink és vannak lehetőségeink. És ami a legjobb, hogy vagyunk mi magunk!!! Rengeteg dolog eszembe jutott még és hálás voltam és mosolygós amikor kiléptem a buszból amivel a géphez szállítottak minket. Sajnos a levegő párás volt és csak egy foltot láttam a reptér kerítésén túl, de tudtam, hogy az a távoli folt az én családom sziluettje és hogy egy pici, 6 éves leányka ott áll, nagyon szeret engem és épp nekem integet. Ezért megint engedtem a gyermek lényemet előbújni és hatalmas karlendítéssel integettem. A körülöttem lévők biztos néztek, hogy ez meg hová és kinek integet, de nem érdekelt semmi és senki. Csak az, hogy az én drágáim ott állnak és mi így köszönünk el egymástól.