Minden ellenem

Hosszú ideje nem jelentkeztem.
Pedig azt igértem, hogy majd írok sok mindenről.

Hisz annyi minden történet. Jártam Indiában, színes volt és kalandos, magávalragadó és élménydús.

Hazatértem és költözésbe fogtam, elosztogattam a dolgaim javát, feladtam a munkámat és most épp Londonban tengetem napjaimat.

Van miről írnom. De sajnos minden körülmény ellenem dolgozott.

Most végre már normál a testhőmérsékletem. Az elmúlt napokban gyakran felszökött hőmárőm higanyszála 39 fok fölé. Ez minden erőmtől megfosztott. Két napja nem bírok kikelni az ágyból, egyszóval pokol volt az életem.

Ez csak London, de az otthon töltött idő sem volt jobb. A költözés is nyögvenyelősen ment, persze akkor is beteg voltam és esélyem sem volt rá, hogy kipihenjem azt.

Az elmúlt időszakban egy jó dolog volt, Idnia.

Valahogy mindig ide lyukadok ki. Vajon miért? Na ez az a kérdés amit már szerintem az előző bejegyzésem is megmagyaráz: mert szerelembe estem Indiával. De ha eddig ezt nem sikerült volna átadnom, akkor a következő bejegyzéseim minden bizonnyal az összes olvasómat meggyőzik majd erről. :)

Ahogy egyre jobban leszek és egyre több erőm lesz, úgy szaporodnak meg ismét az anitaságok. És ez most nem üres beszéd!

Kalandra fel!!

Nagy zsák - kis zsák, kész vagyok..

INDIA, rád gondolok és a gyomromban újra ott van az a furcsa érzés.

Miféle? Hát olyan más! Minden eddigitől eltérő, szorongató és egyben az édes vágyakozás izgalmával teli, meleg, meghatározhatatlna, érthetetlen, színes és maróan egyedi.

Izgulok, minden értelemben.
Az infoscreenen feltűnő Mumbai szó láttán mégjobban.

Hát igaz? Én most tényleg elmegyek Indiába?

Igen, úton vagyok, 12 egyenlőre ismeretlen emberrel.

Rövid beszélgetések újabb és újabb információkat hoznak felszínre. Lassan, de biztosan ismerőssé és talán majd barátokká válunk. Színesek, szépek és érdekesek.

Vajon ők mit keresnek vagy mi elől menekülnek? És mit remélnek?

India messze földjén talán beköltözik egy kis öröm az ember életébe amikor a szokatlan tapasztalás olyan erővel robban az agyunkba, hogy nem enged teret a magyar gondolatainknak...?

Csak azért spekulálok ezen, mert magamra gondolni nem merek.

Vagány vagyok, bevállaltam ezt az utat. Vaskos könyveim súlyát érzem vállaimon, zsákom kitömtem Indiát feldolgozó különféle könyvekkel. Igaz fizikai teher számomra, de mégis ez a jó néhány kilónyi könyv képes arra, hogy megszabadítson az aggodalmaim súlyától.
Három hete nem alszom...
Készülök, de csak nagyjából tudom, hogy mire, hisz Indiára felkészülni nem lehet. Várom, hogy meglepjen és elvarázsoljon. Várom a kegyetlen szembesítést az előttem álló kihívásokkal és leginkább azokat a sikereket, amiket jó agykontrollos énem előre beprogramozott. Na most segíts Istenem, segítsetek angyalaim, agykontrollos boszorkányságaim mert én tényleg nem álmodom, hanem utazom Indiába.
Az én nagy utazásom.
Szóval ott az infoscreen, rajta a Mumbai járat információi és a várható 1 óra késés. Na jó nem bosszankodom, szóval nyertem még egy órát, hogy felfogjam, megemésszem és megbarátkozzam a gondolattal, hogy ez a háromhétnyi felgyülemlett Indiai készülődés, nem egy betegség lázálma, nem egy múló illuzió, hanem a valóság, a rám váró utazás, az én sorsom! Nagyszerű van egy órám, talán elég lesz, hogy eleresszem a félelmeimet és kétségeimet végleg. Igen, itt hagyom Isztambulban, annyi mindent jelent számomra ez a város, miért ne lehetne ide temetni mindent?
Lassan telnek a percek, jó lenne látni Isztambult, megnyugtatna, mert ez olyan otthonos hely számomra. Ábránd. Mit is kezdenék én most Isztambullal, hisz máshová készülök és ráadásul át kell menni egy másik kapuhoz, azt írja az információs tábla, hogy késős gépünk a reptér másik végéből indul. Átesünk az újabb biztonsági ellenörzésen, macera az egész. A képernyő vált, 1 óra késés helyett már 5 óra olvasható.
Isztambul ó-ó-óó Isztambul... dúdolom, majd félhangosan elmondom újdonsült ismerőseimnek a száraz információkat:: 45 perc metróval a belváros, vízum 15 €, és ez itt kérem Isztambul, a feledhetetlen város. Ki tart velem??? Csillannak a szemek. Ez jó ötlet, nézzük meg Isztambult.


Kék Mecset, Sultanahmet, Isztambul



Ahmet tanácsára Aksarayig metrózunk, így megspórolhatjuk a villamos zsetont, onnan azt mondja majd látom a felüljárót és begyalogolhatunk a Sultanahmetig. Nahát kijövök a metróból, felüljáró se közel se távol... jellemző. Hányszor mondtam, sose higyj egy töröknek!

Kis gyaloglás után elérjük a villamost, de ez még nagyon messze van, ezért a zseton mellett döntök és villamosra szállunk, hogy valóban elérjük a város szívét, ahol otthonosan mozgok, ahol otthon érzem magam.

Lövünk néhány képet, majd visszamegyünk a reptérre.

Biztonsági ellenörzés, aztán látjuk a járatot megint átrakták egy másik kapuhoz és újabb biztonsági ellenörzés, végeláthatatlan sor, kicsit veszekszem a biztonságiakkal és már magam sem tudom, hogy sikerült bejutnom a gépbe újabb másfél óra alatt. De itt ülök egy hatalmas repülőben, éjszaka van és lassan kigurulunk a felszállópályára és én most már tényleg, megállíthatatlanul India felé tartok!

Érzem, hogy ez tényleg valami más lesz, nem is tudok aludni, pedig hosszú nap volt és éjszaka van. Én Folk Györggyel utazom, olvasom India című könyvét és egyre jobban mosolygok!

Hihetetlenül boldog vagyok!

Megyek India!!!!!!

Visszatérés

Hosszú ideje nem írtam bejegyzést, pedig annyi, de annyi minden van itt benne, amit már nagyon szeretnék kiírni magamból.
És most visszatértem az internetes életemhez.
Itt ülök kényelmetlenül a padlón, hideg, hófehér falak között, egy valaha otthonos zugban és mégis úgy érzem, hogy jó helyen vagyok.
Hogy hol is vagyok most, azon túl, hogy egy ürességtől kongó kicsi lakásban ücsörgök?
Az életem egy fordulópontján. Még néhány nap és én egy másik országban próbálok majd szerencsét.

Ahová nem csak reményekkel, de remek élményekkel felvértezve indulok. Úgy érzem készen állok!

A következő napokban időben és térben csapongok majd.

Jelenleg azt sem tudom, hogy miről szeretnék jobban írni. Arról, hogy milyen a karácsony hindu barátaim tárasaságában, vagy arról, hogy hogyan fogok élni Angliában.

De ez most nem is lényeg. A lényeg, hogy visszatértem és írok megint! Mindent ami anitaság.
Ezért hunyj most szemet a szertelenségem felett kedves olvasó, légy elnéző és gyere velem a távoli világokba egy színés szép utazásra!